Moby egy amerikai lap riporterének elárulta, alig tíz évesen azért kezdett különféle drogokat fogyasztani, hogy ezzel is nagyobb fiúnak látsszon.

Forrás: EPA A most 36 éves dance-sztár a Radio Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy a hasis és különféle tabletták jelentették első kísérleteit a droggal. Mint mondta, ez volt az ő módszere arra, hogy a szerinte menő srácokkal lóghasson.

Moby az alkohollal is már fiatal korában megismerkedett. "Bármit megittunk, amit el tudtunk lopni a szüleinktől. Leggyakrabban mentalikőrhöz tudtunk hozzájutni - és hánytunk tőle. Elég nyomorúságos egy dolog volt, de ezt senki nem vallotta volna be. Úgy 13 éves korom körül abbahagytam, annyira megijedtem a dolgok alakulásától, végül az elkövetkezendő években annyira aszkétikus lettem, hogy még húst sem ettem és cölibátusban éltem," - így Moby a magazinban. 
 
A sztár azt is elárulta, hogy életében mindössze egyszer ment nyaralni; hat évvel ezelőtt Barbadosra utazott. Három nappal megérkezése után azonban újra repülőre ült, annyira elunta magát. "Komolyan irigylem azokat, akik képesek a mindennapi dolgokat élvezni, mint például egy nyaralás. Én azok közé az alakok közé tartozom, akik mindig elolvassák az olyan cikkeket, mint a "10 lépés a boldogabb élethez."

A magazin legújabb számában Moby egészen belső titkait is elárulja az olvasóknak. "Egész életemben megrémítettek a közéleti figurák. Amikor olvastam róluk az újságokban, mindig azt hiszem, az ő életük jobb és teljesebb, mint az enyém. Most, hogy én is közéjük tartozom, egyik fő célom, hogy soha senki ne érezze magát rosszul, ha az életemről olvas."

Korábban:
Moby visszavág a gyalázkodóknak
Moby, a rajongók lelkének ápolója
Moby műsort vezet az MTV-n
Nicole Kidman lámpalázzal küzd

Fórum:
Félelmetes fenevadak - depresszió, pánikbetegség

Ajánlat:
Moby honlapja

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
Moby albumaival !