Adam Freeland a Petőfi Csarnokban

Vágólapra másolva!
Július 20-án Budapesten lép fel az elektronikus zene breakbeat irányzatának egyik legnagyobb sztárja.
Vágólapra másolva!

Szombaton Adam Freeland és Ils mutatja be legújabb albumát a Petőfi Csarnokban a legújabb Natural Breaks-parti alkalmával.
Mellettük olyan neves hazai dj-k pörgetik a lemezeket, mint DJ Palotai, TB Gon, Marvin, Raster és Amb. Mellettük a Chi Recordings külföldön is elismert művészeinek különleges vizuális hatásokkal színesített, élő fellépése is látható lesz.

A Brightonból származó Adam Freeland 1994-ben állt először a lemezjátszók mögé, és kezdetben deep és tribal house-t játszott. Hat évvel ezelőtt sikerült áttörnie Coastal Breaks című mixösszeállításával, mellyel olyan nemzetközi sztár DJ-k elismerését is kivívta, mint Carl Cox és Sasha. Az albumon újszerű stíluskeveréssel kísérletezett, mint a technó vegyítése az elektróval, acid trance-szel, drum and bass basszusokkal, funkkal.

Információk a partirólhttp://www.naturalbreaks.hu

Ma Adam Freeland az elektronikus zene egyik legkiemelkedőbb alakja, olyan nevek mellett, mint John Digweed és Sasha, akik a hét második felében szintén Magyarországra látogatnak.