Alkohol és kokain az Aaliyah-t halálba repítő pilóta vérében

Vágólapra másolva!
A tavaly augusztusban egy repülőgép-szerencsétlenségben nyolc utastársával együtt az amerikai énekes és színésznő Aaliyah-t is a halálba repítő pilóta szervezetében nagy mennyiségű alkoholt és kokaint mutattak ki a törvényszéki orvosok.
Vágólapra másolva!

A 22 éves énekesnő, teljes nevén Aaliyah Haughton, épp az Egyesült Államokba tartott, miután Abacóban, 170 mérföldre Floridától klipet forgatott. Az egyre hírhedtebbé váló Cessna márkájú kisrepülőgép becsapódásakor hatan, köztük Aaliyah, azonnal meghaltak, míg hárman még egy ideig szenvedtek, majd belehaltak súlyos sérüléseikbe.

A pilóta boncolása során kokaint tudtak kimutatni a vizeletében, és a torkában és szájüregében alkohol volt található. Ez pedig arra utal, hogy a pilóta akár a felszállás közben –ekkor történt ugyanis a szerencsétlenség – is éppen alkoholt fogyasztott.

A 30 éves pilóta és gépe feltehetőleg a felügyelők rémálma lett volna, már amennyiben találkozik velük. Erre azonban minden bizonnyal régen nem volt precedens. A férfit a baleset előtt két héttel ítélték háromévnyi felfüggesztett börtönbüntetésre crack birtoklása miatt. Gépe a vizsgálatok szerint évek óta nem volt karbantartva, s bár a pilótával együtt a repülőn összesen kilencen tartózkodtak, a szabályok szerint csak nyolc ember szállhatna fel vele. Ráadásul a megengedettnél jóval több csomag is került a jármű rakterébe, mely így csaknem négyszáz kilóval túllépte a megengedett felszállási tömeget.

Aaliyah szülei jelen pillanatban is perben állnak a klipet is finanszírozó kiadóval, azzal vádolva azt, hogy a költségek leszorítása érdekében az alapvető biztonsági intézkedések áthágására is hajlandóak voltak, s végső soron ez vezetett lányuk halálához.