Gallagher a Stones-nak is beszól

Vágólapra másolva!
A Rolling Stones-nak abba kellene hagynia, Kylie Minouge pedig egy sátáni kis idióta, állítja a zenész.  
Vágólapra másolva!

Noel Gallagher kijelentette a Maxim magazinnak az Oasis együttes új turnéja kapcsán adott interjújában, hogy a Rolling Stones-nak egész története során egyetlen jó albuma volt.

"A Let it Bleed albumuk jó. Minden más, amit csináltak, kibírhatatlan ostobaság. - jelentette ki a kendőzetlen véleményéről ismert rockzenész. - Legszívesebben megkérdezném tőlük, miért kell ezt az egészet csinálniuk, nem tudnának valami mással foglalkozni?" Gallagher épp azzal egy időben kritizálja a Rolling Stones-t, hogy a veterán zenekar legújabb világkörüli turnéjára készül, mely szeptember 5-én indul.

Az Oasis harmincöt éves gitárosa másokat sem kímél. A nemrég felfutott System of a Down együttesről az a véleménye: "A világ összes eddigi, és összes jövőbeli zenekara közül ez a legrosszabb."

Oasis hivatalos oldalahttp://www.oasisinet.com/

A new york-i The Strokes Gallagher szerint szintén nem tökéletes, mivel sosem viselnek az öltözékükhöz színben passzoló cipőt. Kylie Minouge-ról pedig a zenész tömören azt nyilatkozta, az énekesnő egy ördögi kis idióta.