Angelina Jolie visszakéri a nászajándékba adott vért

Vágólapra másolva!
A Tomb Raider sztárja visszaköveteli azokat a saját vérével megtöltött fiolákat, melyeket még házasságuk hajnalán adott férjének. A válófélben lévő színésznő ugyanis attól fél, hogy férje a segítségükkel megátkozhatja őt.
Vágólapra másolva!

Billy Bobot és Angelinát különös viszony fűzi az emberi vérhez, szexuális együttléteik során gyakran használtak késeket és egyéb "segédeszközöket". Összetartozásuk szimbólumaként mindketten a nyakukban hordták egymás vérét, és misztikus ajándékokkal lepték meg egymást. Egy alkalommal például egy-egy sírhelyet vásároltak, melyeket mindegyikük maga tervezett meg társa számára.

Házasságuk azután futott zátonyra, miután örökbe fogadtak egy 11 hónapos kambodzsai kisfiút, Maddoxot. A kisfiú jelenléte elválasztotta a párt egymástól, Billy Bob szerint az Oscar-díjas színésznő sokkal többet foglalkozott Maddoxszal, mint vele.

A színésznő barátainak elmondta, bármit megtenne, hogy visszakapja a fiolákat, ha másképp nem megy, akár bíróság elé viszi az ügyet. Az üvegcséket közös Beverly Hills-i otthonukban tartották, de idén májusban Billy Bob titokban kicsempészte azokat.

A 47 éves színésznek ez már az ötödik házassága, negyedik felesége, Pietra 1997-ben vált el tőle, mert férje állítólag meg akarta ölni.

Korábban:
Billy Bob fűvel-fával csalta Jolie-t
Angelina Jolie beismerte házassága teljes csődjét