Vágólapra másolva!
Letartóztatás előtt áll a Mötley Crue együttes frontembere, miután megvert egy producert. Az énekes ügyvédje visszautasítja a vádat.
Vágólapra másolva!

A zenészt, teljes nevén Vince Neil Whartont azzal vádolják, hogy tavaly áprilisban leütött egy producert West Hollywoodban. Michael Schuman eltörte a könyökét, mikor az ütés után a földre esett a Rainbow Room éjszakai klub parkolójában.

Az áldozat nem állt szakmai kapcsolatban a rockzenekar frontemberével, és még sosem találkoztak egymással. A producer jó nevű szakembernek számít a zenei életben, többek közt Stevie Wonderrel dolgozott korábban. A negyvenhét éves producer ügyvédje, Trent Copeland szerint a támadás teljesen indokolatlan volt. Neil védője a vádat nevetségesnek tartja.

A Mötley Crue oldalahttp://www.motley.com/

Vince Neilnek nem ez az első rendőrségi ügye. 1985-ben harminc napot töltött letartóztatásban, miután ittasan halálra gázolta egy barátját, és több más gyalogost is elütött.

A zenekar gitárosának, Tommy Lee-nek szintén volt már dolga a hatóságokkal. Miután felesége, Pamela Anderson feljelentette a rendőrségen testi sértés miatt, 1998-ban négy hónapot töltött a börtönben. Idén februárban pedig egy négyéves kisfiú szülei emeltek vádat ellene, mivel egy születésnapi zsúron gyermekük belefulladt Tommy Lee házának medencéjébe. Ez utóbbi esetben a gitárost pénzbüntetésre ítélték.