38 ezer sáskát gyűjtött egy Elton John-rajongó

Vágólapra másolva!
Egy kanadai rádióállomás versenyfelhívására 38 ezer sáskát gyűjtött össze egy lelkes Elton John-rajongó, s így ő nyerhette el az énekes koncertjére szóló két belépőjegyet. A lány és segítőtársai sajátos módszerükkel a rendelkezésére álló két nap alatt folyamatosan üldözték a környék ízeltlábúit.
Vágólapra másolva!

A kanadai Saskatchewan hatalmas búzaföldek közepén fekszik, s a rovarok évről évre hatalmas kárt okoznak a gazdálkodóknak. Talán innen jött az ötlet a helyi Z-99 rádiónál, hogy a városban megtartandó Elton John-koncertre szóló jegyekért különös játékot hirdessenek. A felhívás szerint aki két nap alatt a legtöbb sáskát gyűjti össze, az lehet az adó vendége a szupersztár koncertjén.

Brandy Elliot, a két koncertjegy kitartó nyertese a Z-99 felhívása után azonnal nekilátott a kártevők begyűjtésének. Első lendülettel vödröt ragadott, s abba kezdte összeszedni a sáskákat, ám mint azt később egy rádióműsorban elmesélte, hamar rájött, hogy módszere tökéletesítésre szorul. Végül szobatársával közösen kisütötték, hogy ha valamivel sikerül megzavarni az állatokat, azok felrepülnek, s egy háló segítségével könnyen befoghatók. Összetrombitálta hát a rokonságot, s ráérő unokatestvéreivel, no meg szobatársnőjével kisteherautóra ültek, s hatalmas hálókkal felszerelkezve nekiindultak a mezőknek. A sáskákat eleinte mosószeres hordókba rakták, később a kisebb súly miatt áttértek a szemeteszsákokra.

Elton Johnhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=44955Gyarapítsa CD-gyűjteményét Elton John albumaival!http://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263007467612311&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/keres.html?kereso.szo=ELTON+JOHN

Elmondása szerint Brandy folyamatosan azon törte a fejét, vajon elég lesz-e a temérdek összegyűjtött rovar a győzelemhez; ezzel kelt, ezzel feküdt. Később kiderült: nem ő volt az egyetlen, aki komolyan vette a rádió felhívását. Végül ugyanis több mint 100 nevező állt sorba zsákjaival az eredmény hitelesítésénél, s a második helyezett mindössze hatezer példánnyal maradt el Brandytől. A boldog nyertes végül az akcióban segédkező szobatársnőjét vitte magával a koncertre, amelyre egyébként a 13 ezer kiadott jegy mindössze másfél óra alatt kelt el.