Börtönbüntetést kapott Rod Stewart fia

Vágólapra másolva!
Börtönbüntetésre ítélte Rod Stewart fiát az egyik kaliforniai bíróság, mert a 22 éves Sean tavaly heccből eszméletlenre vert egy férfit.
Vágólapra másolva!

Kilencvennapos, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott Sean Stewart, mert tavaly december elején úgy arcon és gyomron vágott egy 19 éves fiatalembert, hogy az elvesztette az eszméletét. Rod Stewart fiát arra is kötelezték, hogy kárpótlásul 5600 dollárt, azaz közel másfél millió forintot fizessen áldozatának. Sean Stewartot annak idején a Superman legújabb kalandjaicímű tévésorozat sztárja, Dean Cain és fivére szedte le a megvert férfiról. A rocksztár gyereke ezután megpróbált elmenekülni, de a kihívott rendőrök elfogták.

A megtámadott férfi, Jason Rogland elmondása szerint éppen barátnőjére várt kisteherautójában, amikor Sean Stewart, akit korábban soha nem látott, ráköpött kocsijának ablakára. A 19 éves Rogland ezt nem hagyta szó nélkül, mire az énekes fia verekedést provokált.

Sean Stewartot nemcsak a verekedésben találták bűnösnek. A rendőrök ugyanis kábítószert találtak a rocksztár fiánál, miután ellenőrizték az egyik éjszakai szórakozóhely közelében. A bírák ezért arra kötelezték Sean Stewartot, hogy részt vegyen egy drogrehabilitációs programon.