Fiúcsapatok és fiúk csapat nélkül

Vágólapra másolva!
A Backstreet Boys Nick Cartere és az eljövendő idők legnagyobb sztárvárományosaként aposztrofált *nsynces Justin Timberlake egyaránt az ősz végére tervezik első szólólemezük megjelentetését. Azt gondolhatnánk, a két csapat hihetetlen sikerei elegendő biztosítékot nyújtanak a fiúk szólókarrierjének elindításához is, azonban hallott már a kedves olvasó valamit is Danny Woodról?
Vágólapra másolva!

Forrás: MTINem? Pedig az egyik első fiúcsapat, az egykoron minden slágerlisták uralkodójának számító New Kids on the Block egyik prominens alakjáról van szó, aki a banda feloszlása után szólókarrierbe kezdett. Vajmi kevés sikerrel. Ezzel együtt persze ellenpélda is jócskán akad, gondoljunk csak Robbie Williamsre, akinek fénye mostanra beárnyékolta egykori csapata, a még újkori Beatlesnek is kikiáltott Take Thatét. A legújabb hírek szerint kilencvenmillió dollárt is ajánlottak neki a lemezszerződésért, ő azonban inkább saját kiadót tervez létrehozni hogy megjelentesse új lemezét, az Escapology-t. Persze ő csak egyetlen példa, említhetnénk az ex-Menudo-tag Ricky Martint, vagy hogy az abszolút klasszikusoknál maradjunk, Paul McCartneyt.

Hogy hosszú távon sikeresek lesznek-e, egyelőre rejtély. Tény azonban, hogy Nick Carter és Justin Timberlake között hatalmas harc várható a listaelsőségért. Kettejük közül persze kétségtelenül Justin szénája áll jobban. Kezdjük azzal, hogy igencsak jót tett neki, hogy a Britneyvel történt szakításuk kapcsán szinte mindennap a bulvárlapok címlapjára került. Eleinte csak egykori kedvese mizériája apropóján emlegették a nevét, később pedig hírbe hozták Christina Aguilerától Janet Jacksonig a fél amerikai sztárvilággal. Az ilyesmi pedig igencsak sokat segít egy-egy előadó körüli érdeklődés fenntartásában.

Timberlake persze nem csak nőügyeit intézte sikeresen. Először is pont idejében állt neki szólókarrierje elindításának, még mielőtt az *NSync végleg lejárt lemezzé vált volna. Nagylemeze, a Justified, november 12-én jelenik meg, az első klipet, mely az MTV díjátadón is elhangzott Like I Love You-hoz készült, már vetíti is a zenei csatorna. A rangos eseményen egyébként Justin már demonstrálta is, milyen szerepet szán magának a popszcénán belül: extravagáns díszletek között egyértelműen Jackóra utaló öltözékben lépett rajongói elé.

Egyértelműen jó lépés volt az is, hogy a lemez minden egyes dalánál társszerzőként jegyzett Justin rengeteg tehetséges és sikeres zenészt hívott vendégnek a Justifiedelkészítéséhez. Így háta mögött felsorakozott többek között a Neptunes, P. Diddy, a Clipse és Bubba Sparxxx is. Emellett az énekes jövőre várhatóan az egész világot felölelő koncertkörútra indul, amiből szintén sokat profitálhat még.

Nick Carternek azonban nehezebb dolga lesz. Egyrészről gyakorlatilag egy éve nem hallhattunk sem róla, sem együtteséről - leszámítva persze elvonókúráit és botrányait -, másrészről zeneileg is kisebb háttere van. Segítője is alig akadt, leszámítva a reggae-zenész Mr Vegast, az új album összes dalát ő maga írta. A Now or Never-re keresztelt korong október 22-én jelenik meg, s Nick szerint erőteljes rock-vonásokat tartalmaz, s hallatán ugyancsak meg fog lepődni mindenki. Az album népszerűsítése érdekében egyébként Nick is hatalmas turnét tervez, valódi rockegyüttessel. A Now or Never elkészültével az énekes már neki is állt turnézenekara összeállításának.

Lou Pearlmann producert, aki annak idején útnak indította a Backstreet Boyst és az *Nsyncet is, több zenei lap, és az MTV is megkereste, mondja el véleményét, szerinte ki nyeri majd a párharcot. Pearlmann állítólag mindenkinek csak annyit válaszolt: "Csak az a fontos, hogy azt és úgy énekeljék, ami és ahogy a szívüknek kedves. A nagy sikert csak a zseniális számok hozhatják meg."