Eminem bankjegyekben fürdene

Vágólapra másolva!
Eminem minden vágya, hogy megfürödjön egymillió dollárban.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI"A pénzt soha nem látom, el van dugva egy bankba. Ha visszavonulok, a dollármilliókban fogok fürdeni, csak hogy tudjam, mindez az enyém" - mondta Eminem, aki a legsikeresebb hip-hop előadó a világon, és egyedül a múlt évben 20 millió dolláros bevétele volt.

A különcségeiről és vagányságáról hírhedt Eminem édesanyja azonban azt állítja, hogy felvett álca a kisfia keménysége. A rap sztár 26 éves koráig anyukájával lakott együtt, aki elmondta, hogy Eminem teljesen más, mint amit a képernyőn és a koncerteken mutat magából. "Mindenkinek tudnia kell, hogy amikor Eminem-re néznek, és azt gondolják magukban, milyen vagány, belevaló srác is o, na akkor ne feledjék, hogy ugyanez a srác 26 éves koráig az anyjával lakott együtt. Mindössze néhány évet dolgozott, mert csakis a zenére koncentrált. Nem várok tőle ezért semmit, anyaként ez volt az én feladatom. Mindezt szeretetből tettem" - mondta Debbie Mathers.