Stripped, azaz Levetkőzve - ezzel a címmel jelenik meg Christina Aguilera új lemeze. Mint azt a fiatal sztár elmondta, az album szinte teljes egészében az ő szerzeménye, s büszkébb rá, mint bármire, amit eleddig alkotott.

Forrás: Universal MusicA Stripped az énekesnő életében még csak a második album, s mint ilyen, természetesen sorsfordító jelentőséggel bír. Első lemeze három évvel ezelőtt jelent meg, s Christina szerint megérte a hosszú várakozás, mert olyan társakat sikerült megszereznie a vállalkozáshoz, akik szinte garantálják a sikert. "Fantasztikus volt együtt dolgozni Alicia Keysszel, akit imádok. Ha lehet, sokszor hallgatom őt otthon is, de Dave Navarróval, a Red Hot Chili Peppers gitárosával hihetetlenül jól éreztem magam munka közben. Nagyon élveztük az együttműködést és egymás társaságát, és ez érződik is a lemezen."

A barátok vendégszereplésétől eltekintve Aguilera teljes egészében saját gyermekének nevezi az új albumot. Mint elmondta, 21 évesen itt volt az ideje, hogy nővé érve végre magát adja daliban. Hogy egyénisége jobban érvényesüljön, a lemez produceréül azt az ex-4 Non Blondes-frontlány Linda Perryt kérte fel, aki Pink legutolsó lemezét is hihetetlen sikerre vitte. A Stripped  még az idén megjelenik, jövőre természetesen világ körüli koncertturnéra is számíthatunk.