Kifütyülték Demis Roussost Szegeden

Vágólapra másolva!
Demis Roussos miatt felemás sikert és kisebb botrányt hozott egy szombat esti, többfellépős könnyűzenei koncert a Szegedi Nemzeti Színházban.
Vágólapra másolva!

A nézőktől kapott információk szerint az egyik fellépőt, Demis Roussost kifütyülte a közönség, mert a művész csak tátogott, azt is csapnivalóan. A görög énekes szétszórtnak, sokak szerint ittasnak tűnt, s amikor a publikum zúgolódni kezdett, sértődötten elhagyta a színpadot.

Ezzel szemben a fiatal hazai énekesnő, Király Linda, valamint a Nox együttes sikert aratott. A legnagyobb tapsot azonban a Boney M kapta, akik megmentették a botrányosan indult előadást. A hetvenes-nyolcvanas évek sikercsapata kitűnő produkcióval állt elő, annak ellenére, hogy az eredeti tagok közül ma már csak egy tartozik az együtteshez. A szervezők egyébként azt ígérik a nézőknek, hogy a jegyek árának felét visszafizetik.