Belafonte fekete rabszolgának tartja Powellt

Vágólapra másolva!
Colin Powell, az Egyesült Államok külügyminisztere visszautasította Harry Belafonte amerikai énekes vádját, aki azt mondta, a politikus elárulja az afro-amerikai közösséget. A calypsozene sztárja szerint a színes bőrű Powell Bush elnök fekete rabszolgájaként viselkedik.
Vágólapra másolva!

Harry Belafonte egy rádióinterjúban keményen bírálta Colin Powell amerikai külügyminisztert, aki, a sztár szerint, elárulja fajtáját. Belafonte, aki az ötvenes és hatvanas években érte el legnagyobb sikereit, a gazda házában lakó fekete rabszolgákhoz hasonlította a politikust. "A rabszolgaság idején voltak, olyan feketék, akik az ültetvényen éltek, és voltak, akik abban a kiváltságban részesültek, hogy a gazda házában lakhattak. Egy fekete azonban csak akkor kapott helyet a birtokos házában, ha mindenben kiszolgálta urát, ha pontosan úgy viselkedett, ahogy fehér gazdája azt megparancsolta neki" - mondta el véleményét Powell és Bush kapcsolatáról a calypsozene sztárja.

A calypsozenét divatba hozó, Day-O című szám előadója, aki Powellhez hasonlóan jamaicai ősöktől származik, azzal vádolta a politikust, hogy elárulta a feketéket, amikor csatlakozott George W. Bush konzervatív kormányzatához. "Ha Powell olyasmit merészelne nekünk mondani, ami nem tetszik urának, vissza kellene mennie a földekre" - bírálta az énekes az amerikai külügyek iránytóját.

Nem Powell volt Belafonte kritikájának egyetlen célpontja, a sztár bírálatából az amerikai igazságügy-minisztériumnak is kijutott. Belafonte, aki jelenleg az ENSZ Gyermekalapjának jószolgálati nagykövete, a tárca módszereit az ötvenes évek McCarthy-féle kommunistaellenes "boszorkányüldözéseihez" hasonlította.

Colin Powell visszautasította Belafonte-interjúban elhangzott vádakat, amelyeket szerencsétlen megjegyzéseknek tart. A politikus válaszában azt mondta, a Belafonte által alkalmazott hasonlat durva és leegyszerűsítő, ezért jobban meg kellett volna gondolnia, mielőtt használja. "Ha Harry támadni akarja a politikámat, rendben. Ha a tisztségemet kritizálja, rendben. De, hogy a rabszolgasággal kapcsolatos párhuzamokkal él, azt gondolom, szerencsétlen és durva dolog, ezért kétszer is meg kellett volna gondolnia, használja-e hasonlatát" - nyilatkozta Powell, aki az amerikai történelem legmagasabbra jutott fekete bőrű politikusa. A washingtoni külügyminiszter munkájáról azt mondta, büszke rá, hogy Bush elnök alatt szolgálhatja az amerikai nemzetet.