Éhségsztrájkol Björk édesanyja

Vágólapra másolva!
11 napja nem eszik az izlandi énekesnő édesanyja, aki így tiltakozik a szigetország eddig érintetlen területére tervezett kohó és erőmű ellen. A Vatnajokull, Európa legnagyobb gleccsere megbolygatása ellen korábban Björk is felszólalt.
Vágólapra másolva!

Cickafarkkóróból és kakukkfűből készült teákon él 11 napja Hildur Runa Hauksdottir, aki azt reméli, akciója meggyőzi az Alcoa vállalat vezetőit a környezeti értékek elsőrendűségéről. Björk édesanyja az ellen tiltakozik, hogy az alumíniumgyártó cég kohót és erőművet akar építeni Izland keleti részén, a Vatnajokull terület tűz és jég uralta világában. Európa legnagyobb kiterjedésű gleccserének környékét, amelyet erős vulkáni tevékenység jellemez, a reykjavíki kormány engedélyével hasznosítaná az Alcoa. A beruházásról szóló szerződés szerint júliusban készülnének el az ország munkanélküliségtől sújtott vidékére tervezett üzemek, amelyek eleinte 2 ezer építőipari dolgozónak, majd később ezer alkalmazottnak biztosítanának munkát.

Björk, aki nemrég szülte meg második gyermekét, az elsők között szólalt fel a terv ellen, ami először három évvel ezelőtt került szóba. Az aktuálissá vált építkezés meghiúsítása érdekében éhségsztrájkoló édesanyja, azt mondta optimista. "Kedvezőbbnek látom a jövőt most, mint az éhségsztrájkom kezdetén. Az emberek megfogadták, hogy támogatnak, és ez hatalmas erőt ad. Nem hiszem, hogy az Alcoának, vagy az izlandi kormánynak alá kellene becsülnie az izlandi nép akaratát" - nyilatkozta Hauksdottir. Az éhségsztrájkoló környezet miatti aggódását a Természetvédelmi Világalap (World Wildlife Fund) is osztja, ezért a szervezet felszólította a több, mint 120 ezer embert foglalkoztató világcéget terve visszavonására.

Az éhségsztrájkról Hauksdottir asszony azt mondta, még nem döntötte el meddig tart ki, úgy becsüli még egy hetet mindenképpen evés nélkül tölt el.

Hildur Runa Hauksdottirnak nemcsak a természetvédők, hanem Björk rajongói is hálásak lehetnek, mert nagy szerepe volt lánya pályaválasztásában. Az anya segített elkészíteni az énekesnő első, 11 éves korában felvett dalát.