Élőben választják meg az arab popzene sztárját

Vágólapra másolva!
Az angol Pop Idol mintájára hamarosan beindul az arab világ tehetségkutató versenye, a Superstar is. A bahreini központú, de számtalan országra építő show-ra ezrek jelentkezését várják.
Vágólapra másolva!

December közepén startol az arab világban az Angliában Pop Idol, az Egyesült Államokban American Idol és Németországban Superstar címmel futó tehetségkutató show, mely hazánkban Üstökös néven futott. A műsor menete pontosan megegyezik majd a Pop Idol esetében megszokottal, bár az arab világ tehetségkutató show-ja nem egyetlen országban próbálja megkeresni a jövő popsztárjait; Libanon, Jordánia, Szíria, Bahrein, Dubai és Egyiptom területéről is vár pályázókat.

A verseny központja Bahrein, először a zsűri tagjai turnéznak majd, hogy kiválasszák azt a 10 döntőst, akik közül kikerül majd a verseny győztese. Az egyetlen szerencsést, akivel a BMG lemezszerződést köt majd, 10 élő adás során választják ki, természetesen a nézők közreműködésével. A szervezők szerint ez lesz a "2003-as év legjelentősebb produkciója arab világban."