Szerelem, Madonna, videotelefon

Vágólapra másolva!
Madonna vagyont költött videotelefonokra, többek között azért, hogyha távol van férjétol, Guy Ritchie-től, akkor is életben tartsák szerelmüket.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIAz új, 22 ezer dolláros, azaz több mint ötmillió forintos készülékekre nagy az igény a hírességek között. Madonna 20 készüléket vett, csakhogy megörvendeztesse barátait, köztük Gwyneth Paltrow-t és Donatella Versace-t is a szuper telefonnal. A sztárt azonban leginkább az érdekli, hogy végre a férjét is fel tudja hívni úgy, hogy közben látja a reakcióit. "Madonna és Guy Ritchie szerelmi életüket pezsdítik fel ezzel a telefonnal" - mondta egy barátjuk. Madonna és férje jelenleg a rákban meghalt énekesnőről, Dusty Springfieldről szóló film elkészítésével foglalkozik. Az alkotásban azonban Madonna, legutóbbi, Hullámhegyben című filmje sikertelensége miatt, csak produceri feladatokat vállalt.