Liam Gallagher megrugdosott egy rendőrt

Vágólapra másolva!
A német rendőrség szerint az Oasis énekese, Liam Gallagher bántalmazott egy rendőrt. Az együttes szóvivőjének verziójával szemben ugyanis nem véletlenül tartóztatták le az eset után, hanem azért, mert megrugdosott egy intézkedő rendőrt.
Vágólapra másolva!

Az Oasis hivatalos oldala a következőképpen reprodukálja az eseményt: Liam, valamint Alan White dobos két testőrük kíséretében békésen mulatott egy müncheni klubban, amikor is minden előzmény nélkül egy csapat huligán támadt rájuk. Az énekes számos sebet szerzett, többek között a fején is megsérült. Jó pár foga kitörött, azóta is kórházban kezelik. A dobosnak sikerült futva elmenekülnie. A két biztonsági embert eszméletlenül szállították kórházba. A támadók eltűntek, mielőtt a rendőrség a helyszínre érkezett, így hát az Oasis-tagokat vették őrizetbe az eset után. A kikérdezések után elengedték őket, ellenük vádat nem emeltek. Az együttes németországi koncertjeit egyelőre nem mondta le.

A német rendőrség verziója egészen a müncheni klubba érkezésükig azonos a fenti történettel. Van azonban egy lényeges különbség, Liamet ugyanis valójában nem véletlenül vették őrizetbe, hanem nagyon is okkal; a kritikátlan állapotba került énekes ugyanis egy intézkedő rendőrrel is verekedésbe keveredett, melynek során nem csak szidalmazta, de meg is rugdosta azt. Egyelőre nem tudni, vádat emel-e a rendőrség.