Norah Jonest csúcsra juttatta a Grammy

Vágólapra másolva!
46 héttel megjelenése után kerülhetett az amerikai lemezeladási listák élére Norah Jones Come Away With Me című albuma. A késői siker egyértelműen a Grammy-jelölések számlájára írható.
Vágólapra másolva!

46 hét telt el azóta, hogy Norah Jones Come Away With Me című lemeze a boltokba került. Az albumra és a címadó dal klipjére felfigyeltek ugyan a zenei adók és a vásárlók is, különösebb eredményeket nem tudott felmutatni. A forgalmazók ekkor csökkentették a lemez bolti árát, s láss csodát, az akció sikerrel járt. Norah albuma tavaly májusban felküzdötte magát az első ötven, augusztusban az első húsz közé, s csak kevéssel maradt el attól, hogy 2002-ben Amerika tíz legeladottabb lemeze közé kerüljön.

leftNorah Jones nagysikerű maxijahttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=57911&tag=1Hallgassa meg otthon is!

A Grammy-jelölések pedig végül meghozták a teljes sikert, Norah albuma jelen pillanatban a Billboard-lista első helyén található; több mint 100 ezer példány kelt el belőle a múlt héten, ami a januári holtszezonban rendkívül kedvezőnek tekinthető. Norah-t J.Lo This Is Me...Then, és Avril Lavigne Let Go szintén többszörösen Grammy-esélyes albuma követi.