Britney tagadja, hogy kokaint fogyasztott

Vágólapra másolva!
Britney Spears pert indít az amerikai The Star magazin ellen, mert az egyik cikkében arról számolt be, hogy a popsztár drogot fogyasztott egy floridai szórakozóhelyen.
Vágólapra másolva!

Britney Spears pert indít az amerikai The Star magazin ellen, mert az egyik cikkében meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy a popsztár kokaint fogyasztott egy floridai klubban.

"Britney azért érkezett a városba, hogy megnézze, hogyan haladnak következő albumának utómunkái. Egy szórakozóhelyen találkoztunk. Épp egy asztalnál üldögéltünk és egymás képét bámultuk, amikor Britney egyik haverja felállt, és csak annyit mondott. 'Menjünk!' - közben Britneyre, majd egy másik lányra és rám pillantott. Némán követtük a srácot a hírességek számára fenntartott mosdóba. Ott letörölte az egyik WC fedelét, kokaint öntött rá, amelyből négy keskeny csíkot formált" - mesélte az eset egyik, önmagát meg nem nevező résztvevője, aki azt állítja, hogy Britney is fogyasztott a kábítószerből. A fiú elbeszélése szerint Spears ezt követően hátrahajtotta a fejét, hogy barátnője ellenőrizhesse, maradt-e a fehér porból az orra körül. A lány megnyugtatta popsztárt, majd elhagyták a mosdót.

Twin Peaks-játék: nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.html

Britney szóvivője, Nathalie Moar állítja: "semmi sem igaz ebből az egészből". Moar azt is hozzátette, hogy a sztár jogi képviselői pert indítanak a magazin ellen.