A Vörös téren koncertezett Paul McCartney

Vágólapra másolva!
Elsöprő sikerű koncertet adott szombaton este a moszkvai Vörös téren Paul McCartney, az egykori Beatles együttes tagja, aki jelenleg saját zenekarával járja világot. A zenészre közel 155 ezren voltak kíváncsiak. A koncert ideje alatt lövöldözés tört ki rendőrök és ismeretlen bűnözők között. Vasárnapi rendőrségi közlések szerint az incidensbe keveredett rendőrök közül mindenki sértetlen maradt, az egyik gengszter feltehetően megsebesült.
Vágólapra másolva!

A moszkvai Vörös téren, mintegy 25 ezer rajongójának adott koncertet Paul McCartney szombaton. Az ex-Beatle a Lenin mauzóleumtól néhány méterre lévő színpadról oroszul üdvözölte Oroszországot és a moszkvaiakat. Majd kilencven perces szakadatlan zenélés után következett az a dal, amely felcsendülése húsz éve még lehetetlen lett volna, de ezen a szombat estén már kötelező volt a néhai Szovjetunió, a mai Oroszország fővárosának a szívében: a Back in the USSR. Az a közel 130 ezer ember, aki nem jutott be a térre, a környező utcákba zsúfolódva hallgatták Pault és csapatát.

Az eseményen megjelent Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki a nap közben már fogadta a világhírű brit zenészt.

A McCartney-koncert idejére kiemelt biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Vörös tér környékén. A rendőrök igazoltatás céljából meg akartak állítani egy fekete BMW-t, amelyben négy kaukázusi férfi ült. A BMW sofőrje megállás nélkül továbbhajtott, és a bűnözők lövöldözni kezdtek az őket üldözőbe vevő rendőrökre, akik viszonttüzet nyitottak. A Kreml közelében a gengszterek hátrahagyták a BMW-t, és felszívódtak a tömegben. A hamis rendszámú autóban a rendőrök vérnyomokat találtak, amiből arra következtetnek, hogy az egyik bűnöző megsérült a lövöldözésben. Az incidenst leszámítva rendben folyt le Paul McCartney több mint 30 éve várt moszkvai koncertje.