Iron Maiden: új lemez, új turné

Az 1977-ben alakult együttes, mely a brit metálzene örök zászlóshajója, új albummal rukkolt ki a napokban. A tizenegy vadonatúj szerzeményt tartalmazó Dance of Death című lemez megjelenésével egy időben a banda szokásos, maratoni hosszúságú koncertturnéra indult.

Forrás: MTI

A Steve Harris basszusgitáros által alapított brit csapat new wave-et és punkot játszott korai korszakában, de hamar rátaláltak az ösvényre, melyet széles úttá tapostak követőik előtt. Eleinte még csak a Kiss és a Judas Priest előzenekaraként léptek fel, majd a 82-es Number of the Beast, a harmadik album meghozta az áttörést, és azóta a heavy metal legnagyobbjai közt tartják számon az együttest. 2000-ben jelent meg a Dance of Death-t megelőző albumuk, a Brave New World, így a hazánkban először 84-ben koncertező Vasszűz három éve nem rukkolt elő új stúdióanyaggal. Némi pihenés és feltöltődési időszak után jelent meg az új lemez, amely a 13. stúdióalbum a sorban: de a Maiden legénysége nem babonás, már turnéznak is az új számokkal, a baljós csengésű album népszerűsítése végett.

A dalok a londoni Sarm Stúdióban készültek, Kevin Shirley felelt a keverésért: ő dolgozott a Maidennel az előző album során de az Aerosmithszel és a Dream Theatre-rel is akadt már dolga. A kollektíva már úton van, jövő márciusig meg sem állnak. A negyven feletti zenészek még mindig dinamikus, erőteljes muzsikát játszanak, a felfújható óriásszörny - Eddie - semmit nem változott, és Bruce Dickinson énekes szerint a csapat is motivált, mint régen.