Földrajzból bukott sztárok

Vágólapra másolva!
Alanis Morissette felháborította perui rajongóit, amikor a Limában adott koncert után azt kiabálta: "Köszönöm, Brazília!". Az Ironic előadója akkor követte el a kínos bakit, amikor 14 ezer ember előtt lépett fel a perui főváros Monumental stadionjában, és emiatt igen lesújtó kritikában részesült a helyi lapoktól.
Vágólapra másolva!

Az Ojo című újság azonban elnézően kezeli az énekesnőt: "Ez az első alkalom, hogy ilyesmi történt nálunk, de biztosan nem a Peru iránt táplált érzelmei miatt volt. Már megbocsátottunk neki a varázslatos előadásának köszönhetően, amelyben egy igazi rocksztárt figyelhettünk meg." Az énekesnőnek van még egy esélye, hogy helyesen tippeljen az országra, amikor a Feast On Scraps turnéja csütörtökön a brazil fővárosban folytatódik.

Több együttes követett már el hasonló hibát a rockzene történelmében, mivel a zenekarok legtöbbje a feszített tempójú koncertturnék során naponta más városban, nemegyszer más országban vagy kontinensen lép fel. A repülőtérről a stadionba hajtanak, majd koncert után a szállodába, aztán reggel újra repülőre szállnak. Dél-Amerikában a Van Halen okozott nagy derültséget legutóbbi turnéja során, ők a közönség rokonszenvének elnyerése érdekében rendre dicsérték az adott helyszínt: "Buenos Aires, te vagy Dél-Amerika szíve!" - kiáltották az argentin fővárosban, majd elismételték ezt több alkalommal, persze megfelelően cserélgetve a város nevét.

Idehaza a Saxon nevű brit formáció okozott nagy bosszúságot a nyolcvanas években, mikor egy pesti koncerten bő órán át vidáman lobogtattak egy méretes csehszlovák zászlót, melyet vélhetően egy, az északi szomszédtól hazánkba érkezett metál-rajongó hajított a színpadra.