Kylie új klipje elsőként a VIVA tévén

Vágólapra másolva!
A világpremierrel egy időben mutatja be a VIVA televízió Kylie Minogue vadonatúj, Slow című klipjét. Minderre a csatorna 14-től 16 óráig tartó élő, Interaktív műsorának fináléjában kerül sor. Az adásban számos érdekesség elhangzik majd az ausztrál énekesnő november 17-én megjelenő nagylemezéről is.
Vágólapra másolva!

A Body Language elnevezésű album sorrendben Kylie kilencedik stúdiólemeze lesz, és 12 új dalt tartalmaz. A felvételek Londonban, Írországban és Spanyolországban készültek, ahogy a november 3-án megjelenő beharangozó, Slow című dalhoz is Barcelonában forgattak klipet.

A videót Baillie Walsh rendezte, a számot pedig maga Kylie írta Dan Carey és Emiliana Torrini közreműködésével. Dan és Em emellett a Slow produceri munkáit is magára vállalta. Kylie rajongóinak érdemes lesz beszerezniük a Slow speciális, remixeket is tartalmazó kislemez verzióját, mert extraként a videoklip is helyet kap rajta.

A megjelenésig pedig először a VIVA-n látható idehaza a klip - elsőként október 17-én, az Interaktív élő adásában!