A Blue frontembere elkészítené élete filmjét

Vágólapra másolva!
Lee Ryant állítólag temérdek megaláztatás érte gyermekkorában: iskolatársai lehülyézték, a tanári kar nem engedte vizsgázni, és mindenáron az intézmény falain kívül szerette volna tudni őt. A Blue mindössze 20 éves frontembere szerint ez önmagában megér egy filmet - de ő (a saját főszereplésével) azt is bemutatja, mi minden történhetett volna vele, ha a későbbiekben nem válik híres popsztárrá.
Vágólapra másolva!

Lee Ryan, a Blue frontembere úgy döntött, elkészíti élete filmjét. A mindössze 20 éves popsztár maga írta forgatókönyvet és a főszerepet is ő játszaná - adta hírül a The Sun bulvármagazin.

A film Lee hányatott gyermekkorát hivatott bemutatni, különös tekintettel az iskolás évekre. "Kiskoromban három iskolából is elbocsátottak. Azt mondták, képtelen vagyok bármire is koncentrálni. De ez nem igaz. Valójában diszlexiás vagyok, csak a tanári kar nem akart szembesülni a ténnyel, inkább megszabadult tőlem. Például az utolsó iskolában, ahová jártam, egyszer még vizsgázni sem engedtek, mert attól tartottak, hogy nem fogok átmenni. Az osztálytársaim pedig rendszeresen idiótának neveztek."

A film, amely nagy valószínűséggel csak a négytagú fiúegyüttes lányrajongóinak körében számíthat némi érdeklődésre, kitér majd Lee és édesanyja, Sheila bensőséges viszonyára. A mama ugyanis minden spórolt pénzét kisfiára költötte, még másodállást is vállalt, hogy beírathassa a fiút a híres Italia Conti színiiskolába. "Anya nagyon keményen dolgozott, hogy oda járhassak, de egy év után onnan is ki akartak ebrudalni. Ők is azt mondták, hogy baj van a koncentrációs képességemmel. Végül, 14 évesen, azzal az ürüggyel rúgtak ki, hogy egyszer nem volt rajtam uniformis."

A Blue frontembere Changes címmel, 16 évesen írta meg nem éppen hosszú élete történetét, amely elvétve ugyan, de néhány fiktív elemet is tartalmaz: "Önéletrajzi alkotásról van szó, de helyenként nem pontosan úgy írtam le az eseményeket, ahogy azok megtörténtek. Néhány jelenet túlmutat a valóságon. Azt ábrázolja, mi lehetett volna belőlem, ha időközben nem válok híres popsztárrá"- nyilatkozta Lee, aki minden bizonnyal így próbál kicsit távolabb kerülni a "helyes szőke fiú" imidzsétől.

A kétéves sikerszéria után úgy tűnik, a Blue tagjai már másfelé kacsingatnak. Lee az éneklés mellett egyre több dalt ír, újabban a filmes szakmával kacérkodik, míg Simon Webbe saját céget alapított, Duncan James szerződést írt alá az egyik legnagyobb hollywoodi filmstúdióval, Antony Costa pedig nemrégiben műsorvezetőként debütált az SM:TV elnevezésű csatornán.