Vágólapra másolva!
A kubai énekes, Ibrahim Ferrer, hosszasan dicsérte Celia Cruzt és a "son királynőjeként" emlegette honfitársát. A Buenos Hermanos című albumának promóciós útja során vallott a múltról és a jelenről.
Vágólapra másolva!

A veterán kubai énekes, a Buena Vista Social Club egyik nagy figurája jelenleg Mexikóban koncertezik. A Sziget Fesztiválon is fellépett művész, aki a szintén Pesten látott Omara Portuondo, Eliades Ochoa és a felejthetetlen Compay Segundo társa volt, megvallotta, hogy valójában soha nem vágyott komolyabb elismertségre.

"Soha nem gondoltam arra, hogy idáig eljutok, mert igazából nem akartam híres lenni. Kezdetben csak annyit akartam, hogy a nevem feltűnjön a lemezek borítóján, és békét akartam, hogy hagyjanak engem nyugodtan énekelni a dalaimat. Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült elérem azt, amit mindig szerettem volna. A nagy sikerek álmok voltak, és bár késtek, mégis örülök nekik" - közölte a neves zenész, aki azt is hozzátette, hogy szívesen dolgozna olyan kollégákkal, mint Rubén Blades vagy Andy Montanés.

Az idős énekes megemlékezett a salsa nagy alakjáról is: "Úgy őrzöm emlékemben Celiát, mint Kuba egyik legjobb hangját. Elsősorban őt tekintem királynőnek, ő volt a kubai son igazi királynője. Mindig elismertem őt, mindig emlékezni fogok rá, és sajnálom, hogy elhagyott minket" - emlékezett a távolba révedve.