Újabb fordulatok Jacko ügyében

Vágólapra másolva!
Közel 300 fiú aludt a sztár hálószobájában a neverlandi birtokon - állítja Michael Jackson korábbi biztonsági főnöke. A komoly adóságokba sodródott popsztár januárban áll majd bíróság elé újfent, hogy tisztázza magát a pedofília vádja alól. Könnyen lehet, hogy a védelem elmebajra hivatkozik majd, mert így az énekes elkerülheti a börtönt. Miközben az ügyvédek már a stratégián dolgoznak, kicsiny csoportok támogatják a pop királyát.
Vágólapra másolva!

Minden ellenkező híreszteléssel szemben Liz Taylor kiállt barátja mellett: a hatvanas évek egyik legnagyobb színésznője, az egykori bálvány úgy véli, hogy Jackson egyértelműen ártatlan. "Az általános reakció az volt, hogy ő bűnös. Én úgy hittem, hogy a törvény előtt mindenki ártatlan addig, míg ki nem derül, hogy bűnös" - közölte Taylor, aki első ízben nyilatkozott a BBC-nek múlt kedd óta, mikor hatvan rendőr kutatta át a popsztár birtokát.

Míg a régi barátok, hírességek nagy része nem kommentálja a kínos esetet és úgy tesz, mintha nem is ismerte volna a popcsillagot, a rajongók is kezdenek elfordulni a korábbi bálványtól. Bár a világ több pontján szerveztek-rendeztek szimpátiatüntetéseket az elmúlt napokban, ezek jobbára csak igen kicsiny csoportok zajos tiltakozásai voltak. New Yorkban, a Times Square-en mindössze harminc fanatikus gyűlt össze, hogy jelezze támogatását és együttérzését, írja az AFP. Külön erre a célra gyártott pólókban, táblákkal kezükben álltak ki Jackson mellett "Michael ártatlan" és "A sajtó a szemét" kitűzőkkel kabátjukon.

A londoni Leicester Square sem telt meg: a brit rajongók korábbi népes tábora mindössze harminc emberrel képviseltette magát, ők a szakadó esőben is kiálltak a sztár mellett. A megjelentek nagy része személyesen is találkozott már kedvencével, tudta meg a brit sajtó. Párizsban kétszer annyian voltak, hatvan fanatikus jelent meg a Champs-Elysées-re hirdetett találkozón. Jacko elszánt hívei elballagtak a Diadalívig, majd szomorkásan elénekelték az 1985-ben írt We are the World című dalt. Kaliforniában sem mozdultak meg óriási tömegek, a hollywoodi Hírességek Sétányára tervezett szimpátiatüntetés majdnem elmaradt: csak huszonöt rajongó jelent meg a színen.

Michael Jackson - annak ellenére, hogy többszörös gyermek-zaklatással vádolják - teljesen bizonyos abban, hogy minden vádpont alól tisztázni fogja magát. A Thriller előadóját november 20-án hallgatták ki és tartóztatták le a nyomozók, miután Santa Barbarába repült, hogy egy videoklipet forgasson. A sztárt csak 3 millió dolláros óvadék fejében engedték szabadon, aki ezután visszarepült Las Vegasba a magánrepülőjén. A sztár szóvivője, Stuart Backerman közölte, hogy Jackson meg van győződve arról, hogy ártatlansága igazolást nyer. "A Michael Jackson elleni hatalmas hazugság az elképzelhető leggonoszabb híresztelésen alapul, amely minden kultúrában rosszul cseng, miszerint bántott volna egy gyereket. Ez felháborító tett és annak is kell lennie. De mindez valótlan állítás. Michael szerint a hazugság gyors, az igazság viszont kitartó, és az igazság győzni fog a bíróság előtt. Michael meg fogja védeni magát a lelke erejével, ahogy bárki más tenné, akit hamisan vádoltak meg ilyen szörnyűséggel" - mondta a szóvivő.

Közben Jackson korábbi biztonsági főnöke azt állítja, hogy közel 300 fiú aludt a sztár hálószobájában a Neverland ranchon. Robert Wegner, aki 1990 és 1993 között dolgozott a sztárnak, azt állítja, hogy a srácok nagy része 8 és 12 év körüli volt. "Nem esküdnék rá, de valami nem volt rendjén. Fogalmam sincs, hogy mi történt a zárt ajtók mögött, de ki tudhatja az igazságot? Mindenesetre sok kérdést felvet a helyzet, ami még mindig foglalkoztat engem" - mondta a férfi, aki furcsának találta, ahogy a most 45 éves sztár a fiatal fiúkhoz viszonyult. "Mindig a közelükben volt, mindig olyan közel, hogy a testük összeérjen. Arra gondoltam, hogy valami rossz történik, és ez annyira nyomasztó volt, hogy nem lehetett nem foglalkozni a történtekkel" - tette hozzá.