Vágólapra másolva!
Phil Collins nem akarja népszerűsíteni a Walt Disney filmstúdió Brother Bear című filmjéhez írt dalait. Nem fog az Oscar-esélyes betétdalra szavazni, és barátait sem kéri meg rá.
Vágólapra másolva!

Phil Collins nem akar kampányolni az Oscar-díjért. A Genesis egykori énekese a Disney legújabb, Brother Bear című filmjéhez írt dalokat, és a filmstúdió azt szeretné, hogy azok népszerűsítése céljából svájci otthonából Los Angelesbe utazzon.

"Nem Los Angelesben lakom, s nem vagyok hajlandó több ezer kilométert utazni, csak hogy rábeszéljem az embereket: szavazzanak rám. Nem vagyok ilyen típus. Abban az évben, amikor nekem ítélték az Oscar-díjat, Randy Newmannel szemben sikerült nyernem, aki nagyon intenzív reklámhadjáratot szervezett. Randyt már kilencszer jelölték, de még egyszer sem nyert. Szóval úgy gondolom, nem ez a megoldás - nem árt, ha az ember egy kissé visszafogott" - nyilatkozta az énekes, akinek 2000-ben a szintén a Walt Disney égisze alatt készült Tarzan című film betétdaláért ítélték oda a szobrot.

Phil Collins nem csak a hírverést kerüli majd. "Nem voksolok saját magamra, soha nem is tettem ilyet. Talán csak egyetlen szavazattal nyerek, és akkor az azt jelentené, hogy nem én érdemeltem meg. Nem kampányolok, nem szavazok, és nem mondom meg a barátaimnak, hogy kire szavazzanak."

Az 52 éves zenész harmadik feleségével, a 31 éves Oriannéval és kisfiukkal, Nicholas Grev Austinrnal él együtt. A pár hét évvel korábban találkozott először, amikor Orianne Collinsnak tolmácskodott, majd 1999-ben kötöttek házasságot Svájcban. Collinsnak két felnőtt fia van az első házasságából, a másodikból született lánya, Lily 11 éves.