Újra a gázra tapos a kiégett Metallica

Vágólapra másolva!
A Metallica készen áll a megszakadt turné folytatására. 22 éves történelmük során még nemigen fordult elő, hogy több helyszínt kihagytak volna: márpedig októberben erre is sor került.
Vágólapra másolva!

A zenekar a közelmúltban arra kényszerült, hogy kihagyjon néhány helyszínt a Dél-Amerikai városok közül, írja az NME. Október 25-én a Buenos Aires-i River Plate stadionban lett volna jelenésük, ám pszichikai problémákra és mentális fáradtságra hivatkozva lemondták a fellépést, sok ezernyi argentin metál-rajongó őszinte bánatára.

A zenekar végül bejelentette, hogy készen állnak az újabb bevetésekre és semmi nem akadályozhatja meg azt, hogy a turné Európában, Új-Zélandon és Ausztráliában folytatódjék. Csak az előbb említett helyszínek után utazna a csapat Észak-Amerikába, hogy fél éven át szórakoztassa élőben az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó metálrajongóit.

James Hetfield, nyilatkozva az MTV-nek jelezte, hogy korábban úgy érezték, hogy pszichésen kiégtek, így szükség volt a pihenőre. "Mi mindig egy élő zenekar voltunk, így ki kell állnunk a színpadra és zenélni, csak zenélni. Kicsit nehéz most, mert hátra szerettünk volna dőlni és családunkkal kívántunk lenni egy darabig. De nem változtathatunk a dolgokon, így mindent bele kell adnunk" - közölte.

Az együttes a legutóbbi, St Anger című album óta két kislemezzel tűnt fel, de január 12-én jön a harmadik. The Unnamed Feeling a címe és megjelenésével egy időben kerül a képernyőre az új videoklip is. "A szorongásról szól, meg azokról a dolgokról, melyeket rejtegetsz, melyek elől elbújnál" - kommentálta a gitáros-énekes.