Jackót már a védőnők is perrel fenyegetik

Vágólapra másolva!
Michael Jacksont perrel fenyegetik a Santa Barbara megyei szociális munkások és védőnők, mivel nem engedi őket a gyerekei közelébe. A Gyerekjóléti Szolgálat ügyvédei arra készülnek, hogy a Fiatalkorúak Bíróságára idézik az énekest, hogy ezzel kényszerítsék ki a találkozót a szociális munkások és a sztár két idősebb gyereke között.
Vágólapra másolva!

A védőnők és a szociális munkások korábban már számos alkalommal próbálták meglátogatni Jacko Neverland nevű birtokát, hogy ellenőrizzék a gyerekek életkörülményeit, de senki nem volt otthon, írja a WENN. "Megpróbáltunk találkozni Jacksonnal és a gyerekivel nem hivatalos formában, de ez nem működött" - mondta egy bennfentes.

A család egyik barátja, Brian Oxman azt állítja, hogy a gyerekeket nem rejtegetik, egyszerűen az apjukkal együtt utazgatnak, aki megpróbál eleget tenni számos kötelezettségének. "Nincs ebben semmi szokatlan. Ez a normális életük" - méltatlankodott Oxman. Időközben egyes források szerint Michael Jackson ellen már ezen a héten vádat emelnek a múlt hónapban kipattant gyerekmolesztálási ügyben.

Miközben egyes szakértők szerint a vád igencsak gyenge lábakon áll és a bizonyítékok haloványak, más jogászok szerint olyan egyértelműek a Michael Jackson ellen felhozott vádak, hogy majdnem biztos, hogy a sztár börtönbe kerül. A Santa Barbara-i államügyész, Tom Sneddon meggyőződése, hogy elítélik a Thriller előadóját. Kollégája, Tom Rackauckas, Orange megye államügyésze így összegezte a Sneddonnal való beszélgetését: "Nagyon biztos a bizonyítékokat illetően, és meggyőződése, hogy a tárgyalás végén elítélik a sztárt."

Rackauckas hozzátette, hogy Sneddonnak vagy fizikai kontaktust kell bizonyítania, vagy pedig egy másik tanúvallomással is meg kell erősíteni a sértett, Gavin Arvizo tanúvallomását. Sneddon várhatóan a hét folyamán emel hivatalosan is vádat Michael Jackson ellen.