Ozzy örömkönnyeket hullatott

Vágólapra másolva!
A nemrégiben motorbalesetet szenvedett Ozzy Osbourne egyre jobban érzi magát, bár teljes felépülése csaknem fél évbe telik majd. A rebellis rocksztár sírt örömében, amikor felesége elmondta neki: nemrégiben kiadott kislemeze első lett a slágerlistákon.
Vágólapra másolva!

Egy tizennyolc centiméteres fémlapot helyeznek el Ozzy Osbourne nyakának hátsó részén, hogy azt a csigolyát rögzítsék, amely a múlt hétfői motorbalesete során sérült meg. Az 55 éves sztárnak egyelőre várnia kell, hogy eléggé megerősödjön, a műtétet csak ezután hajthatják végre. Ozzyt napokon át altatásban ápolták, és lélegeztetőgép segítségével tartották életben az angliai orvosok.

A Black Sabbath egykori frontembere már napról napra jobban érzi magát. Felesége, Sharon elmondása szerint Ozzynak potyogtak a könnnyei, amikor megtudta, hogy Changes című dala a slágerlisták élére került. Az első helyezett sláger egyébként egy régi Black Sabbath-szám átdolgozása, amelyet most Kelly nevű lányával közösen énekel.

"Úgy hat hónapig tart majd, mire felépül. Biztosan fel fog épülni, és visszatér hozzánk. Már sokkal jobban érzi magát, lélegeztetőgépre sincs szüksége. Segítik ugyan egy kis extra oxigénnel, de egyedül lélegzik. Magánál van, és egyfolytában galibát okoz. Már két nővérnek megkérte a kezét. Elképesztő, mire képes az emberi test mindössze 24 óra alatt. A múlt éjjel még mozdulatlanul feküdt, ma pedig már izgett-mozgott, ide-oda cikázott a tekintetével. A beszéde még akadozik, és egy kicsit recsegős a hangja. Még egy dala sem jutott el az első helyig a slágerlistákon. Most végre valóra vált az álma, és ez azt bizonyítja számomra, hogy az emberek szeretik őt. Amikor bementem hozzá, ez volt az első dolog , amit elmondtam neki. Nem tudott megszólalni, de könnycseppek gördültek le az arcán" - mesélte Sharon.