Carlos Santana ismét Budapesten

Vágólapra másolva!
Két évvel legutóbbi budapesti koncertje után idén július 21-én a Budapest Sportarénában ad koncertet a sokszoros Grammy-díjas Carlos Santana mexikói születésű énekes, gitárvirtuóz.
Vágólapra másolva!

Santana 1983-as magyarországi bemutatkozó koncertje óta mintegy fél tucatszor lépett fel Budapesten, csaknem mindig telt ház előtt. Legutóbbi koncertjének színhelye a Kisstadion volt. Lemezeit több mint ötvenmillió példányban adták el, eddig összesen kilenc Grammy-díjat kapott - egyedül a Supernatural című korongjáért nyolcat gyűjtött be. 1998-ban beiktatták a rock and roll halhatatlanjai közé.

Santana a latin zenei hagyományokat és a ma divatos világzenét ötvözi magas színvonalon a rockkal. Harmincöt éve robbant be az élvonalba a woodstocki fesztiválon, és azóta is kitartott e stílus mellett, mindössze egyetlen rövid, nem is túl sikeres kitérőt kivéve. Supernatural című 1999-es albuma gyémántlemez lett, több mint tízmillió példányban kelt el. 2000-ben összesen kilenc Grammy-díjat kapott, köztük az év felvétele, az év albuma és a legjobb rocklemez kategóriákban, az albumon szereplő Smooth című Rob Thomas-szerzemény pedig az év dala lett.

Nem szabad elfeledkezni Santana első lemezeiről sem. A Santana és az Abraxas különösen nagy sikert aratott a rockrajongók és a szakemberek körében. Az utóbbin található Oye Como Va, a Samba Pa Ti és a Black Magic Woman című rockörökzöld feldolgozása.

Első Grammy-díját 1988-ban a Blues for Salvador című albumáért kapta. Legutóbbi lemeze a 2002-ben megjelent Shaman, amelyből egy hónap alatt több mint négymillió fogyott.