Robbie Samantha Mumbát ostromolja

Vágólapra másolva!
Robbie Williams számos nyilatkozatában hangsúlyozta, szeretne felhagyni korábbi, "csajozós" életmódjával és végre társa lelni. Úgy tűnik, most talán megtalálta a hozzá illő lányt, ám választottja, az énekesnő Samantha Mumba már foglalt.
Vágólapra másolva!

Robbie Williams állítólag két héttel ezelőtt találkozott először Samantha Mumbával. A pletykák szerint annyira megtetszett neki a fiatal énekesnő, hogy azonnal elkérte a telefonszámát és azóta is sms-ekkel ostromolja őt.

Úgy látszik, a pop egykori fenegyerekét az sem zavarja, hogy kiszemeltje már foglalt, kedvese Brian 'Brasco' Casey, a Jagged Edge elnevezésű csapat tagja.

"Sam és Robbie abban a pillanatban egymásra találtak, ahogy meglátták egymást. Telefonszámot cseréltek, és Robbie azóta megállás nélkül SMS-eket ír neki, amelyekben randevúra hívja a lányt. Sam viszont szereti Briant és nem akarja elhagyni őt, ezért udvariasan visszautasította Robbie ajánlatát, ugyanakkor a lelke mélyén sajnálja is egy kicsit, hogy így alakult, hiszen mindenki tudja, hogy Robbie a földkerekség egyik legszalonképesebb agglegénye" - nyilatkozta a The Sun bulvárlapnak egy magát megnevezni nem akaró forrás.