Rajongók ezrei imádkoznak Whitney Houstonért

Vágólapra másolva!
A zűrös magánéletű énekesnő, Whitney Houston rajongóit arra buzdítják, hogy imádkozzanak érte, hogy a spirituális élet felé nyitottabb legyen.
Vágólapra másolva!

James Meeks atya, aki az R&B-énekes, R Kelly lelki vezetője is egyben, azt nyilatkozta, hogy talán Houston drogproblémáira és az őt körülvevő, családon belüli erőszakra gyógyír lehet, hogyha a rajongók írnak neki.

"Ha egy levélírókampányba kezdünk, Whitney tízezer levelet fog kapni az ország különböző pontjairól. Mi imádkozunk azért, hogy a kapcsolata Istennel megerősödjön, az talán segíthet. A következő dolog, amit tennünk kell az, hogy arra buzdítjuk, hogy kérjen lelki segítséget, hogy élete spirituális fordulatot vegyen"- nyilatkozta a pap.

Whitney minden idők egyik legnagyobb női popsztárja: ő az egyetlen előadó, aki képes volt elérni azt, hogy hét, egymást követő kislemeze is az amerikai slágerlista élére ugorjon. Első nagylemeze (mely a frappáns Whitney Houston címet viselte) 1985-ben jelent meg. 1992-ben összeházasodott Bobby Brown énekessel, ám a választás nem bizonyult jó döntésnek, mivel az énekesnő neve mostanság egyre többet szerepel a médiában a családon belüli erőszak témaköre kapcsán.