Cobain gitárja 65 ezer fontot ér

Vágólapra másolva!
A tíz éve elhunyt Kurt Cobain gitárja 65 ezer fontért talált új gazdát a minap, egy híres emberek tárgyait értékesítő árverésen.
Vágólapra másolva!

Az aukción elkelt gitár állítólag a zenész egyik kedvenc darabja volt, és egyben az első olyan hangszer, mely Cobain tulajdonát képezte, és új gazdára lelt. A tíz évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta nemigen került árverésre olyan személyes tárgy, mely a Nirvana énekeséhez tartozott volna. A dallasi Heritage Galleries szakemberei előzetesen úgy vélték, hogy 100 ezer dollárt érhet a hangszer.

A gitárt Cobain 1990-ben szerezte San Franciscóban, majd két évvel később eladta. A jobbkezes zenésznek tervezett hangszer az átalakítás után arra is alkalmas, hogy balkezes muzsikus pengesse - írja az Ananova.

Elton John személyes holmija is kelendő: egyik, Elvis kezeslábasaira emlékeztető fellépőruháját közel 15 ezer fontért tudták eladni, egy korábbi zongorája pedig - melyen a Your Song-ot és a Tiny Dancer-t írta - 91 ezer fontot is megért egy mániákus zenerajongónak. Az árverés során 1700 tárgyat mutattak be a közönségnek: hangszerek, poszterek, autogramok, játékok, kották kerültek a vásárlókhoz - így például a tagok által 1963-ban aláírt Beatles-poszter közel 10 ezer fontot hozott a tulajdonosnak és az aukciós háznak.