Prostituált jelentette fel a Mötley Crüe énekesét

A zajos sikert aratott Mötley Crüe egykori énekese, Vince Neil, a jelek szerint nem váltott át a tisztes, békés, polgári létre. Ezúttal egy prostituált jelentette fel a korához képest kissé rakoncátlan, sokat dorbézoló zenészt.

A napokban a Las Vegas-i Moonlight Bunny Rach egyik prostituáltja jelentette fel Neilt egy korábban elkövetett erőszakos cselekedet miatt. A hölgy a bíróság elé is viszi az ügyet, és legkevesebb 20 ezer dollárt követel a kaliforniai tinilányok egykori bálványától - írja az A-Z Central.

Vince Neil már járt bíróságon: legutóbb például pár héttel ezelőtt kötelezték ezer dollár befizetésére kisebb botrányok miatt. Egy tanfolyamot is el kell végeznie, mely segíthet a zenésznek abban, hogy elfojtsa agresszív reakcióit.

A prostituált, Andrea "Trixxxie Blue" Terry szerint Neil vele és egy sorstársával kívánt közösülni, de mikor meghallotta, hogy menetenként négyezer dollárt kellene fizetnie, tombolni kezdett. A feljelentésben az áll, hogy először nyakánál fogva ragadta meg az örömlányt, majd az ablaknak taszította, végül a hölgy a földre esett.

Az üzemegység vezetője, Dennis Hof abban hibázott, hogy nem hívta a rendőrséget, de a szoba biztonsági berendezése sem volt megfelelő: a váratlan események esetére beépítettek egy riasztót, amely azon a napon épp nem működött. A Las Vegas Sunnak nyilatkozva a tulaj közölte, hogy szerinte alkalmazottja csak kitalálta a történetet, hiszen Neil egy derék, becsületes ember, aki pont az ő meghívására érkezett a bordélyházba. A Mötley Crüe egykori frontembere az incidens előtti napon a Poison nevű együttesel lépett fel a környéken.

"Az ilyen esetekben mi nem kérünk pénzt a hírességektől. A lányoknak mi magunk fizetünk, ha ismert ember jön" - bosszankodott a lokál tulajdonosa, aki szerint Trixxxie Blue művésznőnek tudnia kellett volna erről a belső szabályról.

KAPCSOLÓDÓ CIKK