Budapesten koncertezik Tiziano Ferro

Vágólapra másolva!
Budapesten lép fel Tiziano Ferro a 111 (Centoundici) Turné keretében, április 29-én este a Petőfi Csarnokban. Első lemezét - melyet Olaszországban az év albumának választottak - 2001-ben jelentette meg. A tavaly kiadott második nagylemeze negyven országban került a boltokba.
Vágólapra másolva!

Már kiskorában megmutatkozott érdeklődése a zene iránt, ekkor kapta első gitárját is. Később tanult zongorázni és dobolni is, majd 16 évesen csatlakozott a helyi gospelkórushoz.

Tiziano 2001 májusában kötötte első komoly szerződését, és júliusban már ki is adták Perdono című kislemezét. Ez rövid időn belül nagy sikert aratott, heteken belül a rádiók játszási listáit, illetve az eladási statisztikákat is vezette. Az átütő sikert első albuma a Rosso Relativo követte; az album keveréke az R&B és kortárs popzenének, jól tükrözi Tiziano belső érzelemvilágát. Az album 12 dalának szerzője maga Tiziano Ferro volt - ezzel az is bebizonyosodott, hogy több, mint egy egyslágeres előadó.

Az albumot 2001 októberében adták ki Olaszországban, és kivívta mind a média, mind a rajongók elismerését, és az év legjobb lemezének kiáltották ki - több mint 7 hónapon keresztül benne volt a Top 10-ben. A Rosso Relativo-t 42 országban adták ki világszerte - leginkább Európában és Latin-Amerikában - de megjelent az arab országokban, Dél-Afrikában, Japánban és Új-Zélandon is.

A második Tiziano Ferro-album címe 111 (Centoundici), amely 2003 novemberében jelent meg Olaszországban, illetve ezzel párhuzamosan még 40 országban. Budapesten április 29-én, este nyolctól a Petőfi Csarnokban mutatja be új lemezének anyagát a magyar közönségének.