George Michael a brit rádiósok kedvence

Vágólapra másolva!
A Wham! egykori énekesének dalait játsszák legtöbbet a brit rádióadók. George Michael slágerei gyakrabban csendülnek fel, mint a szintén igen kedvelt Robbie Williams, Elton John vagy Madonna zenéje.
Vágólapra másolva!

Az énekes dalai - mint például a Careless Whisper vagy a Faith - csendülnek fel leggyakrabban a brit rádiókban, így a Radio Academy döntéshozói úgy vélték, hogy ideje kitüntetést adni George Michaelnek. "El sem tudom hinni. Én csak hat albumot készítettem huszonkét év alatt, így nem is értem, miképp történhetett ez meg. Én vagyok a világ legszerencsésebb dalszerzője" - lelkendezett az énekes a jó hír hallatán.

Olyan dalok, mint a Wake Me Up Before You Go Go, I'm Your Man és a Last Christmas segítettek neki abban, hogy az elmúlt húsz év leggyakrabban játszott előadója lehessen a brit rádiókban. Elton John követi őt a listán, a képzeletbeli bronzérmet pedig Robbie Williams érdemelte ki. A tízes listára csak két hölgy - Kylie Minogue és Madonna - tudott felkerülni, előbbi a negyedik helyre futott be. Bryan Adams ötödik helye főképp (Everything I Do) I Do It For You a című dalnak köszönhető, mely 1991-ben 16 hétig uralta a slágerlistákat.

A már említett Madonna a hatodik helyet szerezte meg, utána Phil Collins, Cliff Richard, Mick Hucknall és Paul McCartney fértek még rá a tízes listára. A toplistát a brit Phonographic Performance Ltd készítette, mely 600 országos és regionális rádió adását vizsgálta.