Az Oasis frontemberét, Liam Gallaghert nem gengszterek, hanem egyszerű ingatlan-tanácsadók és számítógépes programozók bántalmazták - állítja a müncheni rendőrség.

A másfél évvel ezelőtti esetről a rendőrség azt is elárulta, hogy aznap este Gallagher kokaint is vett magához, és már teljesen részeg volt, mikor a mészárlás elkezdődött a város egyik luxusszállójához tartozó szórakozóhelyen.

Az énekes öt támadóját most súlyos testi sértéssel vádolják, ugyanis a verekedésben Gallagher egyik szemfogát is elvesztette, valamint a szórakozóhely berendezését is porrá zúzták.

Ennek ellenére a harmincegy éves Gallaghert is bíróság elé állíthatják, mondta Anton Winkler, München városának vezetőnyomozója.

"Mind közül ő volt a legnehezebb eset" - tette hozzá a rendőrnyomozó. "Még egy rendőrnek is nekitámadt, aki éppen békíteni próbálta a verekedőket. Ha az ügy végére érünk, súlyos bírságot kell majd fizetnie, de akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat" - hangsúlyozta a nyomozó.

A rendőrség tájékoztatása szerint Gallagher vértesztje nem csak azt mutatta ki, hogy nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, a vérében kokaint is találtak, habár letartóztatása pillanatában nem volt nála kábítószer.

Az Oasis többi tagját szintén gyanúsítják, az ügy során akár őket is bíróság elé idézhetik.

A verekedés 2002. december elsején történt. Közvetlenül az incidens után a rendőrség azt gyanította, hogy Gallaghert és másik három személyt egy maffia-tagokból álló helyi banda verte el alaposan.

A férfiak "Matera" néven foglaltak asztalt a szórakozóhelyen, ami egy kisebb hírnevű, helyi bandavezér neve - ez a motívum hónapokra rossz irányba terelte a nyomozást.

A rendőrségi jelentésben az áll, hogy a verekedés akkor tört ki, amikor az Oasis tagjai mogyoródarabokkal kezdték el dobálni az üzletembereket. Nevüket nem adta ki a müncheni rendőrség, de azt lehet tudni, hogy mindannyian 32 és 38 év közöttiek voltak.

Az együttes inzultálására először az "üzletember-kommandó" vezetője, bizonyos Christian W. válaszolt: egy rézzel kivert hamutállal egyből kiütötte az Oasis két testőrét. A rendőrség szerint az esetre több mint ötven tanú van, tehát biztosra vehető, hogy bírósági per indul az ügyben.

Az üzletemberek ügyvédei fel vannak háborodva, mivel elképzelhető, hogy Gallaghert és a többieket be sem idézi a bíróság - ez főleg azok után meglepő, hogy a frontember az egyik helyszínre érkező rendőrrel is összeverekedett, és a többi járőrt is obszcén jelzőkkel illette.

"Az az érzésünk, hogy megússzák az egész balhét, holott eredendően ők provokálták a verekedést" - mondta az egyik üzletember védőügyvédje.

Gallagher közvetlenül az incidens után már kifizetett mintegy 170 ezer fontnyi bírságot. Ez az összeg lehet, hogy elég lesz arra, hogy a nyomozóiroda ne indítson újabb vádakat ellene.

A botrányos este után az Oasis németországi turnéját azonnal lemondták, és Gallagher - miután átesett egy sürgősségi fogműtéten - visszarepült Angliába.

A nyomozásban érintett iroda szerint az eddigi rendőrségi jelentések és a szemtanúk vallomásai már több mint ezer oldalra rúgnak.