Cenzúrázott Zanzibar-klip - csak az [origo]-n

Vágólapra másolva!
A VIVA tévé túl riasztónak, károsnak találta a Zanzibar együttes új klipjét, így nappal nem sugározza az alkotást. A videó nem mehet adásba, már készül is az új klip. A zenekar kissé furcsállja a döntést, de kénytelen elfogadni a zenetévé véleményét. Nézze meg velünk a videót, s tudja meg, milyen egy klip, amit 2004-ben feketelistára küldenek!
Vágólapra másolva!

A Nem szeretsz című dalra készített klipet az országos premier előtt megkapta a zenetévé. Ahelyett, hogy kedden, a rádiókkal egy időben leadták volna az alkotást, a VIVA illetékesei először úgy döntöttek, hogy 16-os karikát kap a klip, majd úgy, hogy az nem vetíthető - csak este kilenc után. A csatornánál a médiatörvényre hivatkoztak, a zenekar pedig nem tudott mit tenni, kénytelen volt újabb klipet forgatni.

"Túl vagyunk az utóforgatáson, elkészült egy finomabb verzió. Az a koncepció, hogy az előző, kritizált klipben lévő sztori előtörténetét mutatjuk be, így az előzményeket láthatja a néző. Igen leegyszerűsítve az van, hogy Ritát megszállja egy démon, és sokan meghalnak körülötte. A zenei részek maradtak, a sztori változott" - mesélte Kellermann "Stoffi" Kristóf, az együttes menedzsere.

A Nem szeretsz című dal részleges tiltása miatt elszontyolodott az együttes, de mivel a VIVA-val jó a kapcsolatuk, elfogadják a döntést. A csapatnak az volt a célja, hogy a nyolcvanas évek tucatszám gyártott horrorfilmjeinek készítsék el a paródiáját, így az énekesnőt - boszorkánynak beállítva - ritka rondára maszkírozták.

"Rita nagyon csúnya volt, de a klipben nem volt balta, fegyver, ilyesmi. Az együttes szándékosan választott egy keményebb nótát. Ez tudatos választás volt: sejtettük, hogy a rádióknak nem lesz nagy kedvence, de bíztunk benne, hogy a klip felsegíti, sikerre viszi a dalt" - tette hozzá Stoffi.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

"Azenekar értetlenkedett némiképp, hiszen sok olyan klip van, mely túlzott szexualitást áraszt vagy túl sok agressziót mutat be. Anyagilag persze nem jártunk jól, de nincs harag, jó a kapcsolatunk a zenecsatornával. Reméljük, az új verzió nem lesz túl riasztó" - tették hozzá az együttes részéről.

A VIVA-nak az a véleménye, hogy ez mindennapos eset, semmi különleges nincs benne. Készülnek olyan alkotások, melyek kivívnák az ORTT haragját, és semmiképp nem ajánlott, hogy a gyerekek egy meghitt délutáni szieszta helyett túl brutális vagy szexszel átitatott videókat nézegessenek.

"Még egy népszerű zenekar is belefuthat egy hasonló tiltásba. Nincs feszültség köztünk, a csapat meg leforgatta a sztori előzményét, ahol Rita még nem változik zombivá. Havonta egy-egy ilyen eset becsúszik. Megemlíthetjük Britney Spears klipjét, amelyet sem mi, sem külföldi zenetévék nem adnak le, mert a művésznő rossz példát mutat azzal, hogy felvágja az ereit. Lehet, hogy a tiltást előre sejtették, csak azért forgatták le ezt a verziót, hogy írjanak Britneyről. A Zanzibar klipje amúgy zseniális, profi a maszk, de talán túl jó, túl élethű" - tette hozzá László G. Gerzson programigazgató-helyettes a VIVA tévé képviseletében.