Gyilkosság-vád egy Stones-tag halála miatt

Nem balesetben halt meg, hanem megölték Brian Jonest, a Rolling Stones együttes 1969-ben elhunyt gitárosát - állítja egy Cannes-ban a héten bemutatott film. A rendőrség közölte, hogy esetleg újra folytatja a nyomozást az ügyben.

A film készítője, Stephen Woolley brit újságíró szerint a tettes az 1993-ban rákban meghalt Frank Thorogood építőmunkás volt. A The Times című brit újság május 18-i, keddi száma szerint Woolley 10 évi kutatás alapján jutott erre az eredményre.

 

Az építőmunkás állítólag halálos ágyán azt mondta: "Én tettem azt Briannel. Egyszerűen elfogyott a türelmem." Ők ketten Jones London melletti birtokán az átépítés költségei miatt veszekedtek. A szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedt zenészt 1969. július 4-re virradó éjszakán holtan emelték ki vidéki birtokának úszómedencéjéből.

 

A rendőrség akkori megállapítása szerint a 27 éves sztár éjjel kábítószeres befolyásoltság alatt ugrott be a medencébe és asztmarohamban halt meg. A rendőrség közölte, hogy esetleg újra folytatja a nyomozást az ügyben, amennyiben a film valami újat hoz - írta az MTI a brit lapra hivatkozva.

Jones a Stones kezdeti éveiben Mick Jagger mellett az együttes legkedveltebb tagja volt. Néhány héttel halála előtt vált ki a zenekarból.

A Rolling Stones tagjai a film bemutatása előtt azt nyilatkozták, nem örülnek az egykori társukról készülő alkotásnak, mert attól tartanak, hogy az valamilyen módon őket is felelőssé teszi Jones haláláért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK