Maczó Ágnes férje Yoko Ono támogatását kéri

John Lennon halála címmel írt drámát a Beatles együttes néhai tagjáról G. Nagy Ilián, aki színpadi művei mellett feleségével, G. Nagyné Maczó Ágnessel közösen megjelentett politikai témájú könyveiről vált ismertté. Az ürömi író legutóbb a Nemeskürty István vezette Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatásával állította színpadra egyik művét, most főként németországi támogatásban bízik.

G. Nagy Ilián költő, drámaíró az 1980-ban meggyilkolt Lennon utolsó percére építi fel a kétfelvonásos művet, amelynek főszereplői a beatle mellett Yoko Ono, Brian Epstein, II. Erzsébet és a zenész fia, Julian Lennon.

 

"A dráma egyik érdekessége, hogy olyan idődimenzióban jeleníti meg szereplőit, amit eddig színpadon még nem alkalmaztak" - mondta a szerző. G. Nagy szerint többek között Pavarotti is beszélt már arról a misztériumról, amikor utazás közben egy repülőgépen halálos veszélybe került, s egyetlen perc alatt végigpergett előtte az egész addigi élete. "Ugyanilyen az a pillanat, amelyben a dráma szereplői átélnek újra mindent John Lennon által" - nyilatkozta az író.

 

A történetről G. Nagy Ilián elmondta, a halott barát-menedzser, a Beatles felfedezője, Brian Epstein az első felvonás elején megjelenik, amelyben arról vitatkoznak Lennonnal, hogy ki mit és hol rontott el, hogy a vagyon, a pénz utáni hajsza miként rombolja az emberi kapcsolatokat, juttat válságba családokat, a nagy elméket pedig számtalan esetben életveszélybe sodorja.

 

A dráma egyik nagyjelenete II. Erzsébet angol királynő látogatása John Lennonnál. "Két nagy formátumú, a világot befolyásoló, nagy egyéniség eszmecseréjének lehetünk szemtanúi" - mondta a szerző. "Olyan izgalmas, lélekbe markolóan őszinte beszélgetésbe merülnek politikai, művészeti, erkölcsi kérdésekben, mint ha valóságos találkozónak lennénk szemtanúi" - mondta G. Nagy Ilián.

 

A drámát már fordítják németre és angolra, valamint G. Nagy Ilián szeretné felvenni a kapcsolatot Yoko Onóval a drámában elhangzó két dal, a God és az Imagine jogi engedélyezése ügyében - írta az MTI.

 

G. Nagy Ilián az [origo]-nak azt nyilatkozta, a darab ősbemutatóját Hamburgba tervezi, a Beatles kezdeti korszakának egyik fontos helyszínére, majd Liverpoolban és Japánban is szeretné színpadra állítani a művet. A szerző elmondta, tervét azért hozta éppen májusban nyilvánosságra, mert bízik benne, hogy az uniós csatlakozás az európai országok színházi együttműködésére is kedvező hatással lesz. "Németországból többen megkerestek már, remélem, lesznek olyan cégek, amelyek támogatják az előadás megvalósítását. Nagyon komoly az érdeklődés" - mondta G. Nagy Ilián, aki üzleti titokra hivatkozva nem akart részleteket közölni esetleges partnereiről.

 

G. Nagy Ilián korábban több más zenés darab elkészítésében is részt vett, ő írta a Jézus születése című, folkoperaként meghatározott mű szövegét, ifjabb Csoóri Sándor pedig a zenéjét. A vitatott színvonalú Jézus születésé-t 2001-ben a Nemeskürty István vezette Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatásával állították színpadra. Hasonlóan nemzeti témájúnak minősítette a szerző a Szentkorona mise című darabot, amelyet Vigh Kristóf zeneszerzővel készített. G. Nagy Ilián a színpadi darabok mellett politikai írásokat is publikál - feleségével, G. Nagyné Maczó Ágnessel, aki a Kisgazdapárt volt parlamenti képviselője és Üröm község egykori polgármestere, több közéleti témájú könyvet jelentettek meg,1995-ben például egy új magyar alkotmány tervezetét.

 

G. Nagy Ilián szerint - akárcsak az Új magyar alkotmány, illetve a házaspár közös pályájának másik alapműve, a Hogyan mentsük meg Magyarországot című könyv -  a Lennon életét feldolgozó darab is sorskérdésekről szól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK