A németeket is boldogítja a Hooligans

Vágólapra másolva!
A napokban negyedszer adták át az ország egyik legrangosabb könnyűzenei díját, a VIVA COMET-et. Hatalmas volt az érdeklődés a Vasúttörténeti Parkban, az összes jegy elkelt. A győztest pedig immár megtekintheti Hans Jürgen, Inge és Udo is.
Vágólapra másolva!

A nagy bulin tiszteletét tette szakma krémje, hiszen mindenki kíváncsi volt, kinek szavazza meg idén a zenetévé nézőtábora a VIVA COMET gömböt. Az öt jelölt izgatottan készült a megmérettetésre, de végül a Hooligans kezébe nyomta Dannii Minogue a díjat.

Forrás: [origo]

A nyertes csapat pedig a Comet-gömbön kívül mást is nyert: a Hooligans klipjét a német VIVA is bemutatja, így a srácok nemzetközi figyelmet is kapnak. Ennek pedig már el is jött az ideje: június 29-én, kedden 19.15-kor és június 30-án, csütörtökön 13.15-kor kerül bemutatásra a Hooligans videoklipje a német VIVA Eurochart Show című műsorában.

A COMET díjat a német VIVA televízió 10 évvel ezelőtt alapította, hogy az elismeréssel Németország legnépszerűbb könnyűzenei előadóit tüntesse ki. Az elmúlt években Európa egyik legrangosabb zenei elismerésévé nőtte ki magát. A VIVA nemzetközi térhódításával a magyar, svájci és lengyel VIVA csatornák is COMET-díjjal jutalmazzák országuk legjobb előadóit.