David Lee Roth új csapatot talált

Vágólapra másolva!
A Van Halen korábbi frontembere - már jó ideje - elhagyta a bandát, és talált magának egy új csapatot. A Boston Popsnál nagyobbra nemigen vágyhatott.
Vágólapra másolva!

A showmanként és énekesként is bizonyított Lee Roth részt vett a hétvégén az amerikai függetlenség napja alkalmából rendezett ünnepségeken, így a Boston Pops együttes élére állva adhatta elő két, legismertebb dalát. A Van Halen-korszakból származó Jump után újfent előrukkolt az eredetileg a Beach Boys által írt California Girls-szel - ez a szám volt az 1985-ös szólólemezének nagy sikere. A 49 éves énekes előadását rögzítették, és a CBS közvetítette az Egyesült Államokban. A műsort egy háromszáz fős mormon kórus is színesítette, miközben a Boston Pops előadása hagyományosan kötődik az amerikai ünnephez.

A színpadot lényével betöltő, akrobatikus mozgásáról és dinamizmusáról ismert Lee Roth volt a rockerek számára a tipikus showman megtestesítője. Ray Charles és Frank Sinatra zenéjén nőtt fel, majd ő tette naggyá a Van Halent. A sikeres évek után szólópályára lépett, de a Crazy From The Heat vagy a Skyscraper már nem voltak olyan népszerű lemezek, mint a korábbi, csapatmunkában elkészített albumok. Legutóbbi zenei anyaga pont egy éve, 2003 júliusában jelent meg, de a Diamond Dave sok újat nem tartalmaz a kritikusok szerint: főképp feldolgozások szerepelnek rajta, néhány újabb dal mellett.