Ellopták Bonóéktól a U2 új lemezének anyagát

Vágólapra másolva!
Az ír együttes éppen fotóztatta magát a franciaországi Nizzában, amikor kiderült, hogy eltűnt az a CD, amelyen a zenekar legújabb, még készülőben lévő lemezének a dalai szerepeltek.
Vágólapra másolva!

Forrás: Universal Music
Forrás: Universal Music

A U2 gitárosa, Edge, aki szinte hihetetlennek tartja az esetet, elmondta, hogy két év munkája van ezen a korongon. A zenekar menedzsere inkább amiatt aggódik, nehogy rossz kezekbe kerüljön a befejezetlen munka, amelynek a keverése még hátra van. Kiadójuk, a Universal főnöke, Lucian Grainge szerint az eltűnt cédé a vállalat tulajdona, és nagyon szeretnék, ha minél előbb előkerülne. Az ügy felderítésében a francia rendőrség mindent elkövet - dicsérte a meginduló nyomozást.

Egyelőre csak az biztos, hogy húsz év körül voltak azok a személyek, akik a fotózásnál nyüzsögtek. Még nem lehet azt sem tudni, hogy egyszerűen elkallódott vagy ellopták a lemezt. A Vertigo munkacímre keresztelt albumot ősszel szándékoztak volna piacra dobni.

Ha azonban a dalok megjelennek a világhálón, azonnal a rajongók százezrei tölthetik le, így a U2, a menedzsment és a kiadó dollármillióktól eshet el, ráadásul a zenekarról kialakult kép is sérülhet, mert az eltűnt anyag több bakit is tartalmaz.