Békére vár a Red Hot Chili Peppers

Vágólapra másolva!
Bár a RHCP tagjai eddig nem hangoztatták, melyik oldalon állnak, már több alkalommal jeleit adták pacifizmusuknak. Ezúttal a zöldek által képviselt értékek mellett foglaltak állást, és támadták Busht.
Vágólapra másolva!

Míg az ifjabb Bush el nem foglalta posztját, addig viszonylag keveset politizáltak a kaliforniai rockbanda tagjai. Korábban is a béke mellett voksoltak, és a környezetvédők ideáit tartották követendőnek, ám ezúttal demokrata rendezvényeken is feltűnnek. Az összejöveteleken nem csak passzív háttérelemek, gyakran fel is szólalnak.

"A következő négy év a világ számára elhozhatja a békét" - szónokolta a napokban Flea, a basszugitáros, majd Anthony Kiedis énekes hozzátette: "Mindenki tegye azt, amit meg kell tennie!" - Mivel ezek a bejelentések egy demokraták által szervezett gyűlésen hangzottak el, aligha lehet kérdéses, hogy a RHCP tagjai elítélik a republikánusok politikáját. Persze a kritika sem volt túl kemény, a zenészek nem voltak nyersek, bántóak: egyesek tudni vélik, hogy Kerryvel sem szimpatizálnak túlzottan, de őt tartják a kisebbik rossznak.

A gálán zenéltek is a fiúk, a By the way és a Californication című lemezükről játszottak dalokat az egybegyűlt, amerikai zászlót lengető, boldogan vigyorgó sokaságnak.