Férfiakkal fűszerezi produkcióját Beyoncé

Vágólapra másolva!
A Destiny's Child együttes tagjai közölték, 25 "szexi férfi táncost keresnek, hogy velük fűszerezzék visszatérésüket". A három lány, Beyoncé Knowles, Kelly Rowland és Michelle Williams hosszú szünet után visszatért a stúdióba, hogy elkészítsék új albumukat, melyet még az idén ki akarnak adni.
Vágólapra másolva!

Szeretnék, ha ez a visszatérés nagy siker lenne, és egy hirdetést helyeztek el a honlapjukon, hogy így keressenek táncosokat az új turnéra, tévéfellépésekre és klipekre. Augusztus folyamán Amerika-szerte megnézik majd a jelentkezőket. A hirdetésben a következőket olvashatjuk: "Az együttes mindenféle táncost keres, minden bőrszínből, minden típusból, az egész ország területéről." A New York-i válogatáson az együttes tagjai is jelen lesznek, más helyeken Frank Gatson koreográfus fogja őket képviselni. "Úgy hisszük, hogy nagyszerű táncosok mindenütt vannak. Megkeressük a legtehetségesebbeket az új Destiny's Child albumhoz. Isten megajándékozta őket a tánc tehetségével, és megajándékozott engem azzal a tehetséggel, hogy lássam bennük a tánctehetséget. Nekik is megvan a végzetük, ha igazán tehetségesek, akkor meg fogjuk őket találni" - mondta a Destiny Child visszatérésén dolgozó koreográfus.

Az együttes tagjai az elmúlt időkben sem tétlenkedtek, szólókarrierükkel foglalkoztak, Beyoncé azonban már január elején arról beszélt , hogy a trió prioritást élvez: előbb készítik el újabb, ötödik nagylemezüket, és csak aztán folytatja újra egyedül.

A lányok már a stúdióban dolgoznak és várhatóan őszre elkészül az új album. Novemberre ígérték az anyagot, hiszen a karácsony előtti időszak kifejezetten kedvező, amennyiben az eladási statisztikák adatait elemezzük. Beyoncé apja, aki egyben a lányok menedzsere is, természetesen felettébb lelkes: "Volt szerencsém meghallgatni az első felvételt. Fantasztikus! Nagyon pozitív, ahogy elkezdték a munkát, lehet érezni a szinergiát. Fenomenális lesz!" - kampányolt a lányok mellett, majd hozzátette, hogy ő személy szerint tudta korábban, hogy mindenkinek szüksége lesz az önálló megmérettetésre.

"Hat vagy hét évre vannak terveink. Az, hogy néha különváljanak a lányok, az mindig is a stratégia része volt. Mégsem lehet kiadni minden évben egy Destiny's Child-lemezt!" - tette hozzá a derülátó menedzser.