Robbie Williams újabb szerelme

Vágólapra másolva!
Bár titkolta, a brit bulvársajtó elől nincs menekvés, a Sun emberei ott vannak minden bokorban, fotósaik megbújnak minden parkoló kocsi mögött. Az énekes ismét komolyabb kapcsolatba bonyolódott.
Vágólapra másolva!

Hosszú aszályos időszak volt ez a Magyarországon is nagy sikert aratott előadóművész életében, hiszen az elmúlt 18 hónapban nemigen talált megfelelő párt magának. A Sun értesülései szerint jó pár napja új párja van a Take That egykori sztárjának, az amerikai színésznő, Valerie Cruz személyében.

A pár Los Angelesben ismerte meg egymást, néhány közös barát révén. Az első találkozás már maradandó emléket hagyott bennük, így nem is vártak sokáig az újabb közös élményre. "Nagyon tetszik neki Valerie, így azonnal randit kért tőle. Nagyon jól érezték magukat, Valerie szerint Robbie egy nagyon jópofa, szórakoztató fickó" - nyilatkozta az énekes egyik barátja a lapnak.

"Ketten elmentek vásárolgatni Beverly Hillsbe. Ettek, jól érezték magukat. Igen nehéz - ismertsége miatt - Robbie számára, hogy nőkkel mutatkozzon, de Amerikában ez valamivel könnyebben megy" - tette hozzá az ismerős. Az énekes már korábban panaszkodott, hogy Európában és Ausztráliában képtelenség nyugodtan létezni, mivel minden lépését figyelik, minden sarkon nők tucatjai ugranak a nyakába.

"A hírnév egyszerre áldás és átok. Úgy döntöttem, hogy Amerikában fogok élni. A hírnév olyan, mint egy gyerek. Nagyszerű dolog, mikor szép és jó, de mikor összecsinálja magát, akkor oda szeretnéd adni másnak" - filozofált korábban, és hozzátette, hogy nemigen szeretne betörni az amerikai piacra, mivel tervei szerint ott inkább megmaradna egyszerű "Rob"-nak.

Az 1976-os születésű színésznő, Valerie Cruz a 97-es The Shooter című westernfilmben alakított nagyot, aztán egy drámában (Nip/Tuck) domborított, idén pedig a Cellular című thrillerben szerepelt, Kim Basinger oldalán.