Phil Collins visszavonulót fúj

Vágólapra másolva!
Phil Collins, aki jelenleg a búcsúturnéját tartja, elmondása szerint már várja, hogy vége legyen az állandó koncertezésnek és végre annyi időt szentelhessen a családjának, amennyit mindig is szeretett volna.
Vágólapra másolva!

"Ha most nem hagynám abba, akkor egészen a halálomig folytatnám a turnézást. Ellenben van egy három és fél éves lányom, aki 2006-ban kezdi az iskolát, és novemberben újabb babánk születik. Ott kell hát lennem mellettük, itt az idő a változtatásra. Nem vonulok vissza, továbbra is készítek majd új lemezeket és klipeket is, sőt időnként elvállalok néhány fellépést is. Ugyanakkor végleg felhagyok azzal, hogy becsomagolom a cuccokat, és időnként akár egy egész évig haza se jövök" - nyilatkozta a napokban a Genesis volt énekese.

"Olyan szinten vagyok, amin az ember már magánrepülővel utazik és a legjobb hotelekben száll meg. Nincs ebben semmi nehézség, és valójában imádom is. Nem azért hagyom abba a turnézást, mert megcsömörlöttem, egyszerűen csak rájöttem, én is ember vagyok, emberi vágyakkal, rájöttem, hogy a gyerekeim mellett akarok lenni" - tette hozzá Phil Collins.

Azáltal, hogy a neves zenész First Final Farewell Tournak (első búcsúturnénak) nevezte el a koncertsorozatot, még hagyott egy kiskaput. A búcsúturnék valójában sok pénzt hoznak a konyhára, mivel mindenki szeretné még látni egyszer a színpadról távozó művészeket: egykor a Wham! is több alkalommal vonult vissza "végleg", de a közelmúltban is akad ilyesmire példa: Cher szinte évente - százkoncertes turnéval - búcsúzik el "örökre" rajongóitól.