Újra útnak indulnak az öreg rockerek

Vágólapra másolva!
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a sok fúvóssal felálló csapatok egyik legjobbja a Chicago volt, amelyik most ismét turnézik. Október 17-étől az amerikai koncerteken az Earth, Wind and Fire soul-funk csapat társaságában lépnek színpadra.
Vágólapra másolva!

A Chicago 1968-ban mutatkozott be először lemezzel a szakmában, de akkor a nevük még kiegészült Transit Authorityvel. A bandának az idők során több mint kéttucatnyi albuma jelent meg, s ezek közül tíz fölött van a platinává nemesedettek száma. Talán addig futott legjobban a banda szekere, ameddig Peter Cetera énekelt a csapat élén. Igaz, szerzőként sem volt utolsó, hiszen ő írta az If You Leave Me Now-t és a Hard To Say I'm Sorry című világsikereiket. Cetera 1985-ben választotta a zenekar helyett a szólópályát.

Forrás: --

A Chicago később finoman szólva elpoposodott, de ennek ellenére is számottevő a rajongótáboruk. Húsz slágerük szerepelt a Top 10-ben az Egyesült Államokban, s ebből öt daluk a listák csúcsát is megjárta. Ugyanennyi alkalommal voltak a slágerlista élén az albumaik is.

A zenekar honlapjahttp://www.chicagotheband.com/

A mostani turnéjukon, szeptember 8-11. között négy bulit tartanak Las Vegasban. Ezt követően továbbra is szólóban muzsikálnak Kaliforniában szeptember 19-éig. Az Earth, Wind and Fire-ral közös turnéjuk október 17-én indul az alabamai Mobile-ban, míg a 14. koncertjükre Portlandban kerül sor november 6-án. Az ő fénykoruk is a 70-es évekre tehető, mert abban az időben nagyon divatos volt az Earth, Wind and Fire hangzása. Akkoriban nyolc popalbumuk volt a Top 10-ben.

Mindkét csapat Grammy-díjas, és persze van jól megérdemelt csillaguk is a hollywoodi hírességek sétányán.