A zenészek szerint Bush dala hamis

Vágólapra másolva!
Példátlan a szervezettség, nagy a lendület, komoly az akarat. "Ha a változásra voksolsz, akkor egy erősebb, biztonságosabb, egészségesebb Amerikára szavazol" - mondják Bush ellenzői. Kerryt támogatja Bruce Springsteen, a Dixie Chicks, a Pearl Jam, az R.E.M., Bon Jovi, Cher, James Taylor, a Green Day, Tracy Chapman és még sokan mások. Kívülről is kritizálják, így Santana és Sting sem kedvelik. Egyre több énekes, zenész politizál nyíltan, immár nem csak a dalok szövegeivel próbálják befolyásolni a közvéleményt: művészekből ilyen emóciókat még nem váltott ki amerikai elnökválasztás.
Vágólapra másolva!

A demokrata érzelmű amerikai zenészek közös turnéra indultak október 1-jén, annyira szeretnék leváltani a jelenlegi kormányt. Több mint húsz művész, harminchét koncertet ad azért, hogy meggyőze a hezitálókat. "A Bushra leadott voks egyben egy szavazat a megosztott, bizonytalan, paranoiás Amerikára. Kötelességünk ezzel a szépséges földdel szemben, hogy hallassuk a hangunkat. Ezért találtuk ki a turnét, ezért teszek mindent. Nem tehetem meg, hogy ne vegyek részt ezen a különleges választáson. Minden dal, amit elénekeltem, minden szöveg, amit előadtam a színpadon az elmúlt huszonöt évben, erről is szól" - nyilatkozta Springsteen.

Történelmileg bizonyított, hogy a rock'n'roll nagy hatással volt egész generációk viselkedésére, komolyan formálta a társadalmat, a gondolkodásmódot: stílust, mintát és - néha vitatható - értékrendet adott. Most a nagy kérdés, hogy képes-e pár tucatnyi zenész több ezer bizonytalan szavazót meggyőzni - és az is kérdés, hogy mennyit érnek majd a végelszámolásnál a zenével, politikus dalszövegekkel nyert voksok.

A Vote For The Change Tour nem csinált titkot abból, hogy mi a célja: Bush elnök eltávolítása az elnöki székből. A zenészek John Kerryt támogatják, ezért beutaznak tizenkét államot, huszonnyolc várost. Összesen harminchét koncertet adnak majd Wisconsinban, Pennsylvaniában, Ohióban, Michiganben, Iowában, Minnesotában - de Floridában is fellépnek, ott ugyanis pár száz szavazat is számíthat.

Nagy szavakban természetesen nincs hiány: "A következő választások lehetővé teszik mindenkinek, hogy változtasson, megszabja, merre haladjon az ország. Választhatunk egy igazságos, ésszerű kormányt, mely szolgálja a népet, és figyelembe veszi annak jogait. Ez a művészekből álló csoport szeretne része lenni ennek a változásnak" - mondta Stone Gossard a Pearl Jamből. "Van egy pont, ami után nem ülhetsz nyugodtan. Nem élheted tovább úgy az életed, hogy közben embereket gyilkolnak meg, és fel sem teszik a kérdést, hogy miért" - tette hozzá Eddie Vedder.

A szakértők szerint a Green Day újabb sikere csak részben köszönhető az első kislemeznek - mely egyben az album címadó dala is (American Idiot - ugye nem kell fordítás?). Ebben az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush is megkapja a magáét. Az énekes Billie Joe Armstrong már korábban kifejtette politikai nézeteit, egy interjú során például a következőket találta mondani országa vezetőjéről: "Az Egyesült Államok történetének egyik legrosszabb elnöke."